A történelmi áttekintésből láttuk, hogyan alakult ki és hogyan módosult az idők folyamán a bonsai a társművészetek egymásra gyakorolt hatása alapján. Ezt a kánont (a kötelezőnek tartott képzőművészeti módszerek vagy szabályok összességét, az eszményi arányokat) leginkább az 1934-től évenként márciusban Tokióban, az Ueno parkban megrendezett bonsai-kiállítás előtt összeülő bírálóbizottság befolyásolta. A mintegy húsz, két-három bonsai nagymesterből álló zsűri véleményt mond a professzionális és az amatőr bonsaisok munkájáról is. A kiállításra csak az általuk egyenként megbírált, az alábbiakban leírt szempontoknak megfelelő növények kerülnek.
Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a kis edénybe ültetett kis fa még nem bonsai, és a bonsai sem véletlenül szép.
Formázásuknál rendkívül precíz szabályokat kell betartani, és ezen szabályok ismerete tesz bennünket képessé arra, hogy szép fát készítsünk. Nem titkolhatom, hogy a kezdőknek bizonyos időre van szükségük ahhoz, hogy az alapismereteket megtanulják, és egy darabig eltart, amíg annyi gyakorlatra tesznek szert, hogy rövid idő alatt valamiben dönthessenek. Mielőtt valamire elhatározzuk magunkat, érdemes jó néhányat aludni rá. Különösen, ha egy-egy ág levágásáról van szó. Mert levágni egy ágat sokkal könnyebb, mint a levágott ág helyére újat növeszteni. Bár ez utóbbi sem teljesen lehetetlen. Ha ezek a szabályokat maradéktalanul elsajátítottuk, tetszés szerint, kockázat és tévedés nélkül végezhetünk átültetést, metszést, lekötést, drótozást stb.
A szabályokat nem a bonsaimesterek fantáziája szülte. Évszázadok tapasztalata összegződik bennük.
Legelőször is az általános benyomás, a látvány a fontos, ez az, ami hat ránk. Mindig a fa legszebb oldalát kell a néző felé fordítani. Ahogy egy háznak is van homlokzata, a bonsajt is úgy kell megformázni, hogy homlokzata, azaz elülső oldala legyen, amelyik sokkal szebb, mint a másik. Elméletben a növénynek körben nézhetőnek kell lennie, de igazán szépet csak egy meghatározott szögből nézve mutat. Formázás előtt még a legnagyobb mesterek is legelőször a növény elejét határozzák meg, és ezt meg is jelölik: egy ollót, pinzettát vagy vésőt szúrnak a földbe. Ezután bárhogyan forgassák is a növényt, ezt sohasem tévesztik szem elől. Egy bonsainak olyannak kell lennie, hogy a tekintet a növény közepére essen.
Ezután a növény gyökerét kell szemügyre venni, a ház hasonlattal élve: meg kell teremteni a jó alapozást. Egy egyenletesen vastag törzs láthatatlan gyökerekkel olyan, mint egy földbe szúrt karó. A bonsai kapcsolatát a talajjal fokozatosan, rézsútosan a földbe hatoló, harmonikusan elhelyezkedő gyökerek biztosítják, amelyeknek láthatóknak kell lenniük. A szép gyökérzet szép átmenetet képez a föld és a fa között. A gyökérnek nem szabad nagyon magasan kiemelkednie a földből, mert ez olyan benyomást kelt, mintha a bonsai gólyalábon állna. (Kivételt képez a neagari stílus, ahol a bonsai magasságának egyharmadát a földből kiemelkedő gyökér alkotja.) Az olyan gyökereknek, amelyek a földet átölelik, és abba alaposan belekapaszkodnak, egy valóban öreg fa látványát idézik fel. Ezeket a látható gyökereket nebarinak nevezik, és bonsai esetén három alapformát szokás megkülönböztetni.
1. Minden irányba növő Nagyon kedvelt stílus. Itt a főgyökerek minden irányba nőnek, és így szolid, szilárd beültetés hatását keltik, ugyanakkor a formázás többféleségét is lehetővé teszik. 2. Bankon Kör alapú, lap formájú gyökér. A gyökér idővel egybefonódó hálóvá nő össze, ami azután-mint egy összefüggő, szilárd páncél - képezi a lapos, illetve enyhén kúpos, földből kiálló gyökérnyakat. Ez fokozatosan a törzsben folytatódik. 3. Az egyoldalú gyökér Itt a főgyökér csak egy oldalra fejlődött ki. Ez a forma nem olyan kedvelt, mint a minden irányba növő gyökér, de jól alkalmazható a ferde törzsű vagy kaszkád stílusnál, ahol az ellensúly kívánatos. Az aszimmetria a természetes növekedési forma benyomását kelti. Következő vizsgálatunk tárgya a törzs. Ez a fa alakjának legfontosabb eleme, melynek nagyon szabályosan, fokozatosan kell keskenyednie, vékonyodnia a fa csúcsa felé. Elölnézetből látszódhat a fa teljes magasságában vagy csak az első ágig, esetleg ettől eltérően, ahogy az egyes stílusok megkívánják. Egy idős törzs érintetlen, szép, patinás vagy ellenkezőleg, elegánsan repedezett kérge előnyös a bonsaihoz. A törzs soha nem fordulhat domborulattal a szemlélő, az elülső oldal felé, mert így a bonsai összenyomott lesz. Egyenesen vagy homorúan állva első pillantásra a fa kissebbnekt tűnik, de tovább szemlélve távolibbnak látszik.
Az ágak elhelyezkedésével kapcsolatban igen sok szabály van, és ezek minél sikeresebb betartása eredményezheti azt, hogy bonsaink jobban vagy kevésbé hasonlít a megvalósítani kívánt stílus jellemzőihez. Az ág vagy ágak soha nem indulhatnak egy görbe törzs homorú oldaláról, mindig csak kívülről, bármilyen sok ív is legyen egy törzsön. Egy fának az erdőben a törzsön körös-körül vannak ágai, a bonsainak ehhez kell alkalmazkodnia. Hogy ezt a formát kialakíthassuk, a törzs legalsó ágánál kell elindulni, figyelve arra, hogy az ágak iránya változó legyen a törzs teljes hosszában. Végül ne törjük meg a bonsai vonalát a szintek megformálásakor, és ne törjük meg a törzs folyamatos láthatóságát. Egy ágövből lehetőleg ne hagyjunk meg több ágat kiindulni, csak egyet. A legalsó és az utána következő ágak egymáshoz viszonyított helyzete a meghatározó. A legfelső ágnak mindig egy kissé a néző felé kell irányulnia. Ez a szabály nem megváltoztathatatlan, de ez szokta a legjobb eredményt hozni. Az ikebanánál, ugyanúgy, mint a bonsaiművészetnél él egy szabály, amelyet a "három vonal szabályának" hívnak. Ezek szimbolizálják a föld vonalát az ember vonalát és az ég vonalát. Ezek egy háromszöget zárnak be, amelybe egy sikeres kompozíciót lehet elhelyezni.
A nagy reneszánsz festő-és szobrászóriások, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Raffaelo Santi és később Rubens stb. is ismerték a bűvös háromszöget, és nagyon sok alkotásuk kompozíciójában, az alakok elhelyezésében ez az ősi háromszög ismerhető fel. A reneszánsz és klasszicista építészet is alkalmazta díszítőelemként a háromszöget a vízszintes és függőleges vonalak megtörésére az ablakok felett és tippanonként a klasszicista épületek homlokzatán, a hatalmas függőleges oszlopok lezárására. A háromszög őskeresztény szimbólum is. Isten szemét sugarakkal díszített háromszögbe elhelyezve ábrázolták.
Ami a bonsajt illeti, az ágak és a lomb tömege az, amit a vizsgálat tárgyává teszünk, és három vonallal keretezhetünk. A háromszög akár szemből, akár oldalról jelenhet meg, attól függően, milyen a bonsai stílusa. Ahogy szabály az, hogy a törzs átmérőjével azonos kell legyen az edény magassága, ugyanúgy szabály az is, hogy általában a lombozat tömege azonos legyen a gyökérzet, a föld tömegével. A növény magassága kb. a törzsátmérő hatszorosa. Egy téglalap alapú edény hossza a törzsátmérő négyszerese, míg szélessége a kétszerese. Legritkábban ültetik a bonsait az edény közepére - ez csak kengai vagy liletati stílusnál szokásos, magas négyszögletes vagy lapos kerek edénynél -, egyébként a középvonaltól hátrább valamelyik átló mentén jó a növény helyét kijelölni.
A bonsai esztétikájához hozzátartozik az is, amit Peter D. Adams angol bonsaimester 1981-ben megjelent A bonsai művészete című könyvében közel 40 oldalon fejteget, hogy a lombozat szerkezetéhez hozzátartozik az egyes ágak és lombok közötti üres tér nagysága és formája is. Ezek együttesen határozzák meg a növény struktúráját, harmóniáját és ritmusát. Ugyanaz érvényes itt is, mint egy festmény kompozíciójánál: végigvezetni a szemet ösztönösen a teljes művön, megmutatva annak felépítését. Mindehhez hozzátartozik természetesen az alkalmazott edény színe és formája is. Szimmetria, egyensúly, arányok
Egy bonsai megformázása magas művészet, a gondozás tapasztalatot és művészeti érzéket igényel. Ha egy szép és természethű bonsait kívánunk létrehozni, szükséges a szimmetria, az egyensúly és az arányok kérdését ismerni. Egy kezdőnek könnyebb szimmetrikus formákkal kezdeni, gúlával, gömbbel, egyenlő szárú háromszöggel, mint szebb, de nehezebben megvalósítható formákkal. Az egyensúly kiegyenlítettséget jelent, még akkor is, ha a jobb oldal eltérő a baltól. Az arányoknál az összefüggésekről van szó. itt is van egy aranyszabály, amely a bonsaiformázásnál bizonyos arányok kialakításához igen fontos. Ennél minden szám az előző két szám összege: 1+1=2, 1+2=3, 2+3=5, 3+5=8, 5+8=13, 8+13=21,13+21 =34 és így tovább. Például egy fa legalsó ága kb. 1/3 magasságban van, tehát kb. 13 cm-en, a csúcsig a magasság 21 cm, a teljes magassága 34 cm. Az eredmény egy jó arányú bonsai.
Ezek azok a legfontosabb szabályok, amelyek kipróbálása nem kerül semmibe, csupán a nyersanyag és az ízlésünk kell, hogy vezessen bennünket. Minden növénynek megvan a maga karaktere, amihez a szabályokat felhasználjuk. Az eredmény így harmonikus. Azért is érdemes a szabályokkal, a bonsaival szembeni kívánalmakkal megismerkedni, mert ezek birtokában vásárláskor nehezen tudják a lelkiismeretlen kereskedők portékájuk misztifikálásával értéktelen, ráfordítás, komoly munka nélkül kialakított "bonsai" vásárlására rábírni önöket. Ma ennek nagy az esélye, mert jó minőségű bonsai nemigen kerül piacra, és ha többet tudunk a bonsairól, könnyebben meg tudjuk különböztetni a bonsait a kis edényben árult kis fától. A stílusok fontossága Ahogy két fa is különbözik egymástól a természetben, két bonsai sem lesz soha teljesen egyforma. Ezek nem egy kaptafára gyártott termékek, hanem élő alkotások, és mint ilyenek, különbözőképpen fejlődnek életkörülményeik hatása alatt. Meglátogatva és végigböngészve egy-egy faiskolát, mégis rendszeresen lehet találni olyan növényeket, amelyek formája jól karakterizált. Belőlük jó bonsai formázható. Minden fafajtának különböző természeti és éghajlati körülmények között jellegzetes alakja, formája van. Ezt figyelték meg, ezt tanulmányozták évszázadok alatt a japánok, és vonták le a különbözőségből az általánost, az egységest, az egységesből a szépet, harmonikusat, a jellemzőt, és így alakították, csiszolták és egységesítették a bonsaistílusokat. A japánoknak az a képessége, hogy alkotásaik lényegét gyönyörködtetően, arányos módon fejezzék ki, majdnem minden művészeti ágban ismert. Ez a bonsainál különösen az utolsó néhány évtizedben meghatározott stílusokhoz vagy állandósult összeállításokhoz vezetett, amelyeket olyan eszközként ismernek el, mint amellyel az adott növényfajta szépsége a legjobban kifejezhető. Maguk a fák sugalmazzák a stílust, és az alakítási módszerek még jobban kihangsúlyozzák a hatást.
A bonsai háromdimenziós forma. A helyes térbeli látást szolgálja a stílusok ismerete. Ez a tudásunk hozzájárulhat a mame, a miniatűr vagy a közel egyméteres bonsaik helyes kialakításához. Ugyan akkor a nem kellően megformázott, alkalmatlan edénybe ültetett fa nem gyönyörködteti sem a termesztőt, sem a nézőt. Sajnos, túl sok stílus nélküli álbonsait lehet látni. Nemcsak a kommersz japán bonsaik ilyenek, sőt a japánok legalább igyekeznek egy potenciális struktúráról gondoskodni, amiből később bonsait lehet nevelni. Áll ez a megállapítás a genetikailag törpe örökzöldekre is, amelyeket a legjobb indulattal sem lehet igazi bonsaiknak nevezni. Nincs igazi bocsánat a bolti forgalomba kerülő "bonsaik" alacsony színvonalára. Mindenkinek, akinek esztétikai igénye van, figyelnie kell a meghatározott kritériumokra. Ez azért is fontos, mert ilyenformán kifejlődik bennünk az elgondolás elemzésének érzéke, ami a bonsai formázásánál is segítségünkre lesz. A vizuális memória a kulcs a jó stílusú bonsaik, de a mesterművek megértéséhez is, és ez előfeltétele a bonsaiművészet elsajátításának. Bonsai - penjing Mint a történelmi részből megtudhattuk, a bonsai és a penjing az ősibb, a bonsaimesterek által a kínaiaktól átvett és továbbfejlesztett, edényben nevelt növénykultúra; így erről is megpróbálok röviden írni, bár a téma külön könyvet érdemelne. Kínában a közel 2200 éves palotakert-építési kultúrának, a formázott fák és cserepes növények nevelésének teljesen más irányú hagyományai maradtak meg és alakultak ki, mint a kifinomult japán bonsai stílusok. Nővényeik nem olyan stilizáltak, sokkal egyénibbek. A gyökerek, a törzs és az ágak aránya nem harmonikus, és olykor mesterkéltnek tűnnek. Bonsaihoz szokott szemünknek sokszor nagyon durván formázottak. Az elmúlt időszakban igen sok kulturális érték pusztult el ezen a területen is. Régebben Kínában az egyes művészetek nagy kölcsönhatással voltak egymásra, úgy a költészet, a festészet, a szobrászat, a természetábrázolás és a penjingkészités. Kínában nem punsai-bonsai-stilusok alakultak ki, hanem egyes tartományokhoz, városokhoz kötődött iskolák befolyásolták a penjing formáját és kialakftásának módszereit.
Mivel Magyarországon ezt a témát egyáltalán nem ismerik, és eddig nemigen foglalkoztak vele, e könyv keretében nagyon röviden ismertetem azokat a punsai és penjing stílusokat, amelyek az egyes kínai városokban az ottani mesterek által létrehozott iskolákra jellemzőek. 1. KANTON Lingnan-iskola A múlt század végén alakult mint festőiskola. A penjing alakítás lényege, hogy a törzset megfelelő magasságra vágják, az ágakat nőni hagyják, míg megfelelő vastagok lesznek, ekkor visszavágják. Ez az ágak megduplázódásához vezet. Így harmónia alakul ki a törzs, az ágak és a levelek között. A mesterek büszkék arra, hogy növényeik az utolsó ágvégekig emberi kezektől formázottak, művészi ideáktól mentesek, és a természetben előforduló előképeikre hasonlítanak. Kínában ez az iskola egyre népszerűbb. 2. SANGHAJ Hai-iskola Hasonló a dingnan stílushoz, de nemcsak vágást és növesztést, hanem lekötést és drótozást is alkalmaznak a formázáshoz. Igyekeznek, hogy a mester kezének munkája láthatatlan maradjon. 3. SZUCSOU Ide sorol hatók még: Wuxi és Hangcsou, az északdéli csatorna végén lévő Tai-hu tó körüli városok penjingiskolái. Su-iskola Két stílusirányzata van:
a) Vastag, göcsörtös törzs, nagyon törékeny ágrendszer, tele zöld lombbal. Ez az öreg-fiatal ellentét élővé teszi a fát. Ennél a stílusnál sok penjinget nagyon öreg gyökérből nevelnek.
b) A törzs egyenes vagy enyhén ferde, az összes ágak a jobb és bal oldalon egymás felett párhuzamosak, és a végükön félgömbölyű, nyírt lombpárna van. A törzsből kilenc ág nő ki, az ágvégeken félgömbölyű párnákkal és a csúcson egy ugyancsak félgömbölyű, korongszerű párnával. Felülről nézve kilencszirmú nagy virág hatását kelti. jellegzetesek a nagy, hófehér márványedényekbe ültetett növények. 4. JANGCSOU Jang-iskola A Ming- és Csing-dinasztiák idejéből poétikus penjingstílus-nevek maradtak fenn. A Jang-iskolánál ilyen a "felhő" stílus. Itt nincs egyetlen egyenes ág sem. A törzs ívelt, az erősen meghajlított főágakon vastag felhőpárnákat, lombemeleteket alakítanak ki. A csúcson a lapos felhőpárna lehetőleg kör alakú, a közép és alsó részeken a párnák oválisak vagy tenyérszerűen formázottak. Számuk a penjing nagyságától és formájától függ. A törzset és az ágakat pálmarosthánccsal kötik le, és így alakítják ki ezeket a művészi formákat. 5. SZECSUAN TARTOMÁNY (Fővárosa: Csengtu) Csuan-iskola A Ming- és Csing-korból a "giliszta" stílus öröklődött. Nagy formagazdagság jellemzi ezt az országrészt, és a Lingnan egyszerűségével szemben ez egy nagyon művészi stílusforma.
a) A fiatal növényt kezdettől pálmahánccsal erősen összekötik. A fák törzse kígyó, illetve lépcső formájú. Pontosan meghatározzák a hajlások számát. A törzs sárkányszerűen tekeredik. Egyik típusánál a törzsön 5 hajlat és 10 főág van, ezek párosan és ellentétesen állnak. Az összes ág majdnem vízszintes vagy enyhén lefelé hajlott.
b) Egy másik stílusirányra a nagyon erős, idős, odvas, sziklaszerűen kiemelkedő gyökérrendszer és a viszonylag kis lombozat a jellemző.
