Gyakori bonsainövények

 

Ebben a részletes fejezetben a leggyakrabban használt bonsainövények felsorolása és rövid leírása következik. A lista természetesen nem teljes, hiszen a bonsaitechnika alkalmazásával szinte minden növény alakítható, nevelhető. Az itt felsorolt növények nagy része azonban hazánkban is beszerezhető, némelyik pedig azért szerepel, mert a nemzetközi bonsaikultúra ismert darabja és gyakori illusztrációs anyag. A növények latin elnevezésénél a Zander-féle növényhatározó 1984. évi kiadását követtűk.

 

Bonsainak alkalmas növények magyar nevei

 

Alma; dísz, szibériai vad, erdei vad 41.

Aranyeső 38.

Aranyvessző 29.

Azalea; japán, szálkás, tüzes 53.

Bangita; hólabda, molyhos 69.

Barack, kínai kajszi 49.

Berkenye; svéd, madár, jegenye 59.

Borbolya; chilei, Thunberg 5.

Boróka; kínai, közönséges, szúróstűjű, kúszó 37.

Borostyán 34.

Bükk; japán, amerikai, közönséges 27.

Buxus; közönséges, japán 7.

Cédrus; atlasz, himalája, libanoni 10.

Ciprus, európai 23.

Citromfa 17.

Cseresznye; vad 48.

Életfa; keleti, nyugati 65.

Erdeifenyő; japán, koreai, henye, törpe, henye, japán-fehér, japán fekete 45.

Ezüstfa, keskenylevelű 25.

Fanyarka, japán 4.

Farkasboroszlán 24.

Fikusz, Benjámin 28.

Fukszia 31.

Galagonya, egybibés 21.

Gardénia 32.

Grapefruit fa 17.

Gránátalma 50.

Gyertyán; közönséges laza fürtű 9.

Gyertyánszil; japán 71.

Gyöngyvessző; japán, szilvalevelű 60.

Hamisciprus; törpe, hinoki, szavam 15.

Hárs; ezüst, kislevelű 66.

Havasi-rózsa; japán, szálkás, tüzes 53.

Hólabda 69.

Japánbirs 14.

Japánciprus 22.

Japáncseresznye 48.

Jázmin; téli 36.

Jegenyefenyő; közönséges, koloradó, japán, havasi 1.

Júdásfa; kínai 13.

Juhar; háromkaréjú, mezei, szőlőlevelű, tűzvörös, japán, vörös, tatár 2.

Kacurafa 12.

Kamélia 8.

Kecskerágó: japán, szárnyas 26.

Kenderpálma 67.

Kínai ostorfa 11.

Kőris, magas, arany, szomorú, virágos 30.

Körte 52.

Lilaakác; japán 70.

Liliomfa; bíbor 40.

Lucfenyő közönséges, szürke, fehér, szahalini, jedó, szerb 44.

Madárberkenye; svéd, jegenye 59.

Madárbirs: terpedt, aprólevelű, Simons 19.

Magyal; európai, csipkéslevelű, fogaslevelű 35.

Mamutfenyő; szecsuáni 42.

Mamutfenyő; tengerparti 57.

Mandarinfa 17.

Mandula 48.

Mocsárciprus 63.

Nyírfa; törpe, fekete, cukor, sárga, kenu, közönséges 6.

Olajfa 43.

Orgona 61.

Ostorfa; kínai 11.

Őszibarack 48.

Páfrányfenyő 33.

Pagodafa 58.

Platán; juharlevelű 46.

Podocarpus 47.

Pozsgafa 20.

Puszpáng; japán 7.

Som; húsos, veresgyűrű 18.

Szekvojafenyö 57.

Szil; angol, kislevelű, vénic 68.

Tamariska; francia, kínai 62.

Szomorúfűz; kínai 56.

Szuhar; hamvaslevelű 16.

Tiszafa; rövidlevelű, oszlopos 64.

Tölgy; magyal, kocsányos, para 54.

Tűztövis; keskenylevelű 51.

Vadalma; szibériai vad, dísz, erdei 41.

Vadcseresznye 48.

Vadgesztenye 3.

Viaszfa 55.

Vörösfenyő 39.

 

Bonsainövények nevei, jellemzői, tartásuk

 

1. ABIES = jegenyefenyő

Jellemzője:  Fagyálló, tűlevelű örökzöld. Fényigényes, de tűző napot nem kedvelő, egyenes növésű fa. Vízigényes. Tűlevelei elég nagyok, ezért ezek rendszeres nyírása szükséges.

Átültetés:     Tavasszal, tűlevelű keverékbe.

Szaporítás:  Magról.

Metszés:      Tavasszal, az új hajtásokat visszacsípjük, mielőtt fásodni kezdenek. Csak néhány tűlevelet hagyunk meg a hajtás alapján.

Drótozás:     Kivétel, mikor a gyertyák még lágyak, nem fásodtak el. Egyébként bármikor.

Trágyázás:  Tavasztól őszig.

Kártevők:     Fenyő-tükarcgomba, fenyöilonca.

Ajánlottak:   ABIES ALBA =közönséges jegenyefenyő

                     ABIES CONCOLOR = kolorádófenyő vagy szürkefenyő

                     ABIES FIRMA = japán fenyő, mely fagyérzékeny

                     ABIES LASIOCARPA = havasi jegenyefenyő

 

2. ACER = juhar

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató. A bonsaigyűjtemények kötelező darabja. Sokféle stílusra alkalmas, de leginkább a különböző egyenes stílusokra és sziklára ültetésre nevelik sikerrel. Finom levelei és ágai vannak, melyek tavasszal és ősszel színesen pompáznak Magányosan és csoportban egyaránt szép. Szabadból gyűjthető.

Szaporítás:  Magról, dugványról, szabadból

Átültetés:     Két-három évenként tavasszal, mielőtt a rügyek kibomlanak, stan­dard keverékbe.

Metszés:      Kis ágakat a nyári hónapokban, nagyokat télen. A fiiss hajtásokat 3-4 szemig hagyjuk, majd az utolsó és az oldalsó rügyet kicsípjük, csupán kettőt hagyva. Ezzel a szemben megjelenő rügyek monotóniáját megszüntetjük.

Drótozás:     Érzékeny kérge miatt vagy műanyag, vagy papírborítású dróttal. A hajtások fásodása után bármelyik hónapban.

Trágyázás:  Májustól szeptemberig.

Kártevők:     Zöld levéltetű tavasszal és kora nyáron.

Ajánlottak:   ACER BUERGERIANUM =háromkaréjú juhar

                     ACER CAMPESTRE = mezei juhar

                     ACER CIRCINATUM = szőlőlevelű juhar

                     ACER GINNALA = tűzvörös juhar, amuri juhar

                     ACER PALMATUM = japán vagy momidzsi juhar

                     ACER RUBRUM = vörös juhar

ACER TATARICUM = tatár juhar

 

3. AESCULUS HIPPOCASTANUM = vadgesztenye

Jellemzője:  Fás lombhullató. Különösen moyogi stílusra alkalmas, tehát néhány görbülettel az egyenesen felnövő törzsón. A viszonylag nagy leveleket eredményesen miniatürizálhatjuk.

Szaporítás:  Magról.

Átültetés:     1.2 évente tavasszal, mielőtt a rügyek bomlanak, standard földkeverékbe.

Metszés:      A csúcsrügyet decemberben távolítjuk el. Az ágakat szükség szerint nyáron metsszük Lombnyírás júliusban.

Drótozás:     Minden időben. Trágyázás; Májustól szeptemberig, Kártevők: Általában nincsenek

Trágyázás:  Májustól szeptemberig.

Kártevők:     Általában nincs. (aknázómoly)

 

4. AMELANCHIER ASIATICA = japán fanyarka

Jellemzője:  Fás, lombhullató, virágzó. Jól ismert, érdekes, ősszel színpompás fa. Szaporítás: Magról.

Átültetés:     Tavasszal.

Metszel:       Az ágakat nyáron nyírjuk. Drótozás; Nyáron.

Trágyázás:  Tápigényes, állandó ellátást igényel.

Kártevők:     Általában nincs.

Megjegyzés:  Tűző naptól védeni kell. Állandó nedvességet igényel.

 

5. BERBERIS = borbolya

Jellemzője:  Fagyálló lombhullató vagy örökzöld bokrok, Igen sok fajjal. Kis kerek levelei, sárga virága és lassú növekedése miatt ideális bonsainövény. Őszi, élénk színű bogyói szépek. Igénytelen, jól nevelhető.

Szaporítás.  Magról vagy dugványról.

Átültetés:     2 évente tavasszal.

Metszés:      Jól tűri, főleg tavasszal.

Drótozás:     Fásodás után.

Trágyázás:  Májustól szeptemberig.

Kártevők:     Általában nincsenek.

Ajánlottak:   B. THUNBERGII „ATROPURPUREA NANA” = Thunberg-borbolya, törpe

                     B. BUXIFOLIA „NANA^ = chilei törpe borbolya, fagyérzékeny.

 

6. BETULA = nyír

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató. Minden stílusban könnyen nevelhető. Mame bonsainak is alkalmas a nana Faj. Idővel a törzs fehér-ezüst színű lesz. Ágai finomak Egyedül éppúgy mutatós mint erdőcskének. Vízigényes.

Szaporítás:  Magról vagy oltással.

Átültetés:     2 évente tavasszal, mielőtt a rügyek kibomlanak. Jó a standard földkeverék

Metszés:      A fiatal hajtásokat 3 szemre metsszük vissza. A lombot júliusban nyírjuk

Drótozás:     Érzékenytörzse miatt pvc borítású drótot használjunk, fásodás után.

Trágyázás:  Májustól szeptemberig.

Kártevők:     Általában nincsenek.

Ajánlottak:      BETULA NANA = törpe nyír ,

BETULA NIGRA -fekete nyír

BETULA LENTA = cukor nyír

BETULA LUTEA -sárga nyír

BETULA PAPYRIFERA = papír vagy kenu nyír

BETULA PENDULA =közönséges nyír

 

7. BUXUS = puszpáng

Jellemzője:  Örökzöld fa, télálló, napos védett helyen érzi jól magát. Lassan növő bőrszerű levelei vannak. Vízigényes, félárnyékot kedvelő. Szaporítás: Dugványozással.

Átültetés:     2 évente, standard földkeverékbe.

Metszés:      A fiatal hajtásokat májustól júniusig csipkedjük vissza. Az ágakt hajtás előtt, márciusban metsszük.

Drótozás:     Júliustól szeptemberig. Trágyázás: Áprilistól szeptemberig. Kártevők: Puszpángszúnyog.

Ajánlottak:      BUXUS SEMPERVIRENS = puszpáng

                        BUXUS MICROPHYLLA = japán puszpáng, apró levei miatt mamé-nak jó.

 

8. CAMELLIA JAPONICA =közönséges kamélia

Jellemzője:  Örökzöld, virágzó fa. Fagyálló -12 C fokig. Nagy, rózsaszín és fehér virágai színesebbé teszik a gyűjteményt Levelei bórszentek. Vízigényes.

Szaporítás:  Dugványozással.

Átültetés:     Közvetlen virágzás után, mészmentes agyag, tőzeg és homok keveré­kébe. Kerüljük a nagy gyökerek visszametszését.

Metszés:      Az ágakat kihajtás előtt, március végén, hajtásokat virágzás után 2 szemre.

Drótozás:     Papír vagy múanyagborítású dróttal májusban vagyjúniusban, me­lyet mielőbb eltávolítunk

Trágyázás:  Rendszeresen, kis mennyiségben. Kártevők: Pajzstetű.

Megjegyzés:  Erős napfénytől védve, inkább hűvös helyet szeret. Mészmentes, lehetőleg esővízzel öntözzük

 

9. CARPINUS = gyertyán

Jellemzője:  Lombhullató fa. Finom lombozata, ágazata minden stílusra alkal­massá teszi. Szép szürke törzse van. Virágzás után szárnyas magjai fürtökben csüngenek. Vízigényes.

Szaporítás:  Magról vagy oltással.

Átültetés:     Minden második évben márciusban, standard földkeverékbe. Metszés: A fiatal hajtásokat kora tavasztól nyárig visszacsipkedjük. Drótozás: Szükség szerint nyáron, de vigyázat; kérge nagyon érzékeny.

Trágyázás:  Módjával áprilistól szeptemberig.

Kártevők:     Alkalomszemien levéltetű.

Ajánlottak:   CARPINUS BETULUS = közönséges gyertyán

                     CARPINUS LAXIFLORA = lazafürtű gyertyán

 

10. CEDRUS = cédrus

Jellemzője:  Fagyálló, örökzöld tűlevelű. Elegáns, könnyen nevelhető egyenes stílusokban. Vízigényes, fénykedvelő. Hajlamos a drót eltávolítása után ismét eredeti alakját felvenni.

Szaporítás:  Magról.

Átültetés:     Minden második évben márciustót szeptemberig tűlevelű keverékbe.

Metszés:      A fiatal hajtásokat zölden metsszük le, illetve a csúcsrügyet folyama­tosan. Az ágakat szeptemberben.

Drótozás:     Októberföl tavaszig.

Trágyázás:  Áprilisban, májusban és szeptemberben. Kártevők: Általában nincs.

Ajánlottak:   CEDRUS ATLANTICA = atlaszcédrus

                     CEDRUS DEODORA =illatos, vagy himalájai cédrus. Fagyérzékeny.

                     CEDRUS LIBANI = libanoni cédrus

 

11. CELTIS SINENSIS = kínai ostorfa

Jellemzője:  Gyengén fagyálló. Lombhullató fa. Finom levelei és ágai teszik bon­sainak alkalmassá.

Szaporítás:  Magról.

Átültetés:     Minden két évben tavasszal vagy ősszel, de ha szükséges, nyáron is lehet

Metszés:      Nyáron. Drótozás: Nyáron.

Trágyázás:  Tavasszal és ősszel gyakran, de kis mennyiségben. Kártevők: Általában nincsenek

Megjegyzés:  Fagytól és tűző naptól védeni kell.

 

12. CERCIDIPHYLLUM JAPOIHICUM = kacurafa (kalácsfa)

Jellemzője:  Lombhullató fa. Egyenes stílusban nevelhető, piramis alakú koronája van. Levelei különösen tavasszal és ősszel pompáznak

Szaporítás:  Magról vagy dugványról.

Átültetés:     1-2 évenként tavasszal, mielőtt a rügyek kihajtanak, standard földke­verékbe.

Metszés:      Tavasszal és nyáron, legkésőbb júliusig. Drótozás: hlyáron.

Trágyázás:  Áprilistól szeptemberig.

Kártevők:     Általában nincs.

 

13. CERCIS SINENSIS = kínai júdásfa

Jellemzője:  Lombhullató fa Könnyen nevelhető moyogi stílusban. Látványos kerek koronája zöld, kékeszöld. Lombfakadás elölt, májusban virág­zik, vörös pillangóvirágai vannak.

Szaporítás:  Magról.

Átültetés:     Kétévenként tavasszal, mielőtt a rügyek kihajtanak.

Metszés:      Tavasszal és nyáron legkésőbb júliusig.

Drótozás:     Mindenkor lehetséges.

Trágyázás:  Májustól szeptemberig.

Kártevők:     Pajzstetű.

 

14. CHAENOMELES JAPONICA = japánbirs

Jellemzője:  Lombhullató, virágzó cserje. Népszerű bonsai, főleg sokáig tartó vörös és rózsaszín virágai miatt, vízigényes, napkedvelő.

Szaporítás:  Bujtatással vagy dugványozással.

Átültetés:     Évente tavasszal vagy ősszel.

Metszés:      A hosszú hajtásokat eltávolítjuk, csak a virágzóakat hagyva meg.

Drótozás:     Nem szabad drótozni.

Trágyázás; Nyár végén foszfát tartalmúakkal Kártevők: Néha levéltetű.

 

15. CHAMAECYPARIS = hamisciprus

Jellemzője:  Pikkelylevelű örökzöld fa. Lassan növő mutatós koronájú finom levelekkel. Minden stílusra alkalmas. Vízigényes, félárnyékot kedvelő.

Szaporítás:  Magról, dugványról.

Átültetés:     Minden három évben márciusban, tűlevelű keverékbe,

Metszés:      A túl sok levelet tartalmazó ágakat kurtítsuk meg, csípjük Ie, amíg zöld. Egyébként tavasztól őszig alakíthatjuk az új hajtások kicsipkedé­sével.

Drótozás:     Március végén, Trágyázás: Áprilisban és ősszel.

Kártevők:     Takácsatka száraz melegben kánikulában.

Ajánlottak:   CHAMAECYPARIS  LAWSONIANA „NANA” = törpe hamisciprus

                     CHAMAECYPARIS OBTCISA ~ hinoki hamisciprus

                     CHAMAECYPARIS PISIFERA = szavara hamisciprus

 

16. CISTUS INCANUS = hamvaslevelű szuhar

Jellemzője:  Fagyérzékeny félfás örökzöld, virágzik. Egyenes stílusban zsályaszerű leveleivel látványos darabja a gyűjteménynek. Májusban félárnyékos helyen fehér virágokat hoz.

Szaporítás:  Magról vagy dugványozással.

Átültetés:     Minden két évben, késő tavasszal.

Metszés:      Kicsípve az új hajtásokat, mindig jó alakúan tartjuk, mert az erős metszést nem szereti.

Drótozás:     Nem szabad drótozni.

Trágyázás:  Áprilisban és ősszel.

Kártevők:     Általában nincsenek.

Megjegyzés:  Télen fagyvédelmet igényel.

 

17. CITRUS = citromfélék

Jellemzője:  Nem fagyálló örökzöld, mely kedvező körülmények között gyümöl­csöt is hoz.

Szaporítás:  Magról 18-20 C fokon.

Átültetés:     Minden második évben, április-májusban, standard földkeverékbe.

Metszés:      Nyári hónapokban, júliusig.

Drótozás:     Nyári hónapokban.

Trágyázás:  Április, május, szeptember.

Kártevők:     Érzékeny a pajzstetűre és pókatkára.

Ajánlottak:   CITRUS LIMON = citrom

                     CITRUS RETICULATA = mandarin

                     CITRUS PARADISI= grapefruit

 

18. CORNUS = som

Jellemzője:  Fagyálló, kisnövésű, lombhullató fa vagy cserje. Egyenes állású törzse tojásdad, szőrösen bordázott levelei vannak. Levélállása átellenes. Kora tavasszal virágzik. Dekoratív fácska.

Szaporítás:  Magról, dugványról.

Átültetés:     2 évente, standard keverékbe.

Metszés:      Az ágakat hajtás előtt, a Friss hajtásokat május-júniusban. Drótozás: Nyáron.

Trágyázás:  Tavasztól őszig.

Kártevők:     Levéltatú, szövőlepke.

Ajánlottak:   CORNUS MAS = húsos som

                     CORNUS SANGUINEA = veresgyűrű som

 

19. COTONEASTER = madárbirs

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató vagy félörökzöld virágzó cserjék. Népszerű minden stílusban. Kis világoszöld levelei ősszel vörösbe fordulnak. Májusban jelennek meg kis fehér, rózsaszín virágai, melyeknek termése augusztusban vörös vagy fekete bogyó lesz.

Szaporítás:  Magról vagy dugványról.

Átültetés:     Minden két évben márciusban, standard földkeverékbe.

Metszés:      A fiatal hajtásokat szültség szerint kicsípjük. Az ágak metszése első­sorban télen, de esetleg nyáron is lehet.

Drótozás:     Fiatal hajtásokat lehet, fásodás előtt. Gyakran ellenőrizzük, hogy az érzékeny kérgen a drót ne hagyjon nyomot

Trágyázás:  Áprilisban és szeptemberben mérsékelt mennyiségben.

Kártevők:     Általában nincsenek, de néha a gyökérgolyva fertőzi meg- Ilyenkor ne kísérletezzünk, semmisítsük meg, mert esetleg egész állomá­nyunk áldozatul eshet.

Ajánlottak:   COTONEASTER HORIZONTALIS = terpedt vagy kúszó madárbirs

COTONEASTER SIMONSII = Simons-madárbirs

COTONEASTER MICROPHYLL.US = aprólevelű madárbirs

 

20. CRASSULA ARBORESCENS = pozsgafa, majomfa

Jellemzője:  Félfás örökzöld, mely virágzik Levelei pozsgásak, kerekdedek, deko­ratív ágrendszere miatt is kedvelik A virágrügyek vörösek Rózsaszín virágfürtjei augusztusban bomlanak ki .

Szaporítás:  Dugványról.

Átültetés:     Kétévenként áprilisban, tűlevelű keverékbe.

Metszés:      Szükség szerint a hajtási szezonban visszacsipkedjük

Drótozás:     Nem szabad.

Trágyázás:  Óvatosan, májustól szeptemberig.

Kártevők:     Általában nincsenek.

Megjegyzés:  Fagytól és hideg szélföl védeni kell.

 

21. CRATAEGUS MONOGYNA = egybibés galagonya

Jellemzője:  Lombhullató fa, mely virágzik Finom levelei és tüskés ágai minden stílusra alkalmassá teszik, virágai májusban jelennek meg. Ősszel piros termései vannak

Szaporítás:  Magról, dugványról.

Átültetés:     Kétévenként márciusban.

Metszés:      Július és augusztusban.

Drótozás:     Fiatal fákat a nyári hónapokban.

Trágyázás:  Áprilisban és szeptemberben.

Kártevők:     Általában nincsenek, de száraz nyáron lisztharmat támadhatja meg.

 

22. CRYPTOMERIA JAPONICA = japánciprus

Jellemzője:  Kissé fagyérzékeny, tűlevelű, örökzöld fa. Könnyen nevelhető . Hármas, áralakú tűlevelei vannak, melyek ősszel bronzvörössé válhatnak Főleg egyenes stílusokban mutatós.

Szaporítás:  Magról, dugványról.

Átültetés:     Kettő-négy évenként áprilisban, tűlevelű keverékbe. Gyakrabban ne ültessük át

Metszés:      Fiatal hajtásokat csipkedjük ki hogy a fa alakját megtartsuk. Körömmel csípjük, ne használjunk ollót

Drótozás:     Nem szükséges, de ha kell, kora tavasszal.

Trágyázás:  Áprilisban, májusban és ősszel.

Kártevők:     Általában nincsenek.

 

23. CUPRESSUS SEMPERVIRENS = európai ciprus

Jellemzője:  Gyorsan növő örökzöld, mely fagyvédelmet igényel. Pikkelylevelei mélyzöldek, egymásra simulóak, lapítottak. Napot kedvelő, szárazságtűrő.

Szaporítás:  Magról, dugványról.

Átültetés:     2 évente tűlevelű keverékbe.

Metszés:      A hajtásokat tavasztól őszig visszacsípjük

Drótozás:     Tavasszal vagy ősszel.

Trágyázás:  Tavasztól őszig.

Kártevők:     Általában nincsenek

 

24. DAPHNE MEZEREUM = farkasboroszlán

Jellemzője:  Virágzó örökzöld cserje. Mutatós, mélyzöld ovális levelekkel. Rózsa. szín csomókban álló, nagyon illatos virágai januártól márciusig lombfakadás előtt jelennek meg. Főleg egyenes sb1usokban érde. mes nevelni.

Szaporítás:  Magról vagy dugványról.

Átültetés:     Kétévente márciusban, standard keverékbe, Metszés: Közvetlen virágzás után.

Drótozás:     Nyáron.

Trágyázás:  Májustól szeptemberig havonta

Kártevők:     Általában nincsenek.

 

25. ELAEAGNUS ANGUSTIFOLIA = keskenylevelű ezüstfa

Jellemzője:  Fagyálló lombhullató. Egyenes stílusban nevelhető, ezüstfehér levelei vannak. Szép, krémfehér virágai májusban jelennek meg, ősszel szürkés bogyókat terem. Sok napfényt, kevés vizet igénylő, tüskés fa.

Szaporítás:  Magról.

Átültetés:     Minden második évben, márciusban, standard keverékbe.

Metszés:      Virágzás után.

Drótozás:     Ritkán szükséges.

Trágyázás:  Alkalomszerűen a hajtás időszakában.

Kártevők:     Általában nincsenek

 

26. EVONYMUS = kecskerágó.

Jellemzője:  Lombhullató vagy örökzöld, virágzó, termést hozó fa. Őszi színei miatt tartják, mely vetekszik a juharéval.

Szaporítás:  Magról, dugványról.

Átültetés:     Március vége, április eleje, két-három évenként, standard keverékbe. A japonicus évente átültethető.

Metszés:      Tavasszal, rügyfakadás előtt A japonicusnál a nem viragzó ágakat kurtítjuk meg.

Drótozás:     Kora nyáron. A japonicusnál nem szabad drótozni.

Trágyázás:  Nyári hónapokban káliumban és foszforban gazdag keverékkel.

Kártevők:     Általában nincsenek.

Megjegyzés:  Az alatus hideg és meleg hőingadozásokra különösen érzékeny.

Ajánlottak:   EVOM'MUS ALATUS = szárnyas kecskerágó

EUONYMUS JAPOI`IICUS = japán kecskerágó, örökzöld

 

27.FAGUS = bükk

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató fa, mely könnyen és látványosan nevelhető. A legtöbb stílusra alkalmas. Szép őszi leveleit télen is megtartja; Víz-és napfényigényes

Szaporítás:  Magról.

Átültetés:     Egy-két évenként, tavasszal, standard keverékbe.

Metszés:      Kifejlett ágakat metsszük, szükség szerint ősszel, a hajtásokat fásodás előtt 1-2 szemre.

Drótozás:     Lehetőleg kerüljük el, de ha szükséges, pvc bevonatú dróttal júniusban, júliusban

Trágyázás:  Vegetációs szakban, keveset. Kártevők: Néha szövőlepke.

Ajánlottak:   FAGUS CRENATA = japán fehér bükk

FALUS GRANDIFOLIA = amerikai bükk ,

FALUS SYLVATICA -közönséges bükk

 

28. FICUS BENJAMINA = Benjámin fikusz

Jellemzője:  Örökzöld, szobában nevelhető indoor bonsai. Egyenes stílusban magányosan és erdőnek is alkalmas. Szép fényes zöld levelei vannak Idős korában léggyökereket enged. 18 C fok alatt és huzatban leveleit eldobja. Újrakihajtása kétséges. Víz- és fényigényes.

Szaporítás:  Dugványról, ággyökereztetéssel.

Átültetés:     1-2 évenként áprilisban, májusban, standard Földkeverékbe. Metszés: A fiatal hajtásokat visszacsípjük 2.3 levélpária.

Drótozás:     Mindig lehet, de legfeljebb csak 3 hónapig.

Trágyázás:  Májustól szeptembeg.

Kártevők:     Pajzstetű, takácsatka, lisztecske.

Megjegyzés:  Szereti a világos, de nem direkt napfényes helyet

 

29. FORSYTHIA SUSPENSA =aranyvessző

Jellemzője:  Szabadon áttelelő lombhullató, mely könnyen nevelhető egyenes stílusokban. Világossárga virágai márciusban és áprilisban jelennek meg.

Szaporítás:  Dugvánnyal.

Átültetés:     évente vagy kétévente virágzás után, standard keverékbe.

Metszés:      Közvetlen virágzás után.

Drótozás:     Nem szabad.

Trágyázás:  Májustól szeptemberig kis adagonként

Kártevők:     Általában nincsenek

 

30. FRAXINUS = kőris

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató. Egyenes növekedése stílusát is meghatározza. Télen nagy rügyeivel és ezüstös kérgével is vonzó látványt nyújt.

Szaporítás:  Magról, oltással.

Átültetés:     Kétévenként, márciusban, standard földkeverékbe.

Metszés:      Nyáron a friss hajtásokat Télen a vezércsúcsot lecsíphetjük, ha az ágsűrűséget akarjuk növelni.

Drótozás:     Nyári hónapokban. Fokozott figyelmet igényel, mert könnyen bevág a kéregbe.

Trágyázás:  Májustól szeptemberig, óvatosan. Kártevők: Általában nincsenek.

Ajánlottak:   FRAXINUS ORNUS = virágos kőris

FRAXINUS EXCELSIOR = magas kőris

FRAXINUS EXCELSIOR „AUREA" = arany kőris

FRAXINUS EXCELSIOR „PENDULA" = szomorú kőris

 

31. FUCHSIA MAGELLANICA = Magellán-fukszia

Jellemzője:  Takarással fagyálló, lombhullató. Kis levelei, szép ágacskái és kis vörös nyárt virágai teszik bonsaira alkalmassá ezt a cserjét Fagytól védeni kell.

Szaporítás:  Dugványról.

Átültetés:     Évente márciusban, standard keverékbe.

Metszés:      Márciusban erősen visszavágjuk, majd későbbiekben csak a zavaró új hajtásokat csípjük ki.

Drótozás:     Nem szükséges.

Trágyázás:  A hajtási szezonban hetente, hígított tápoldatokkal

Kártevők: Általában nincsenek.

 

32. GARDENIA JASMINOIDES = gardénia, galléros jázmin

Jellemzője:  Nem fagyálló örökzöld. Illatos fehér virágai miatt is kedvelik. A hirtelen hőmérsékletingadozást nem szereti. Fénytő levelei és arányos növekedése miatt Kínában rendkívül kedvelt bonsainövény. Indoor. Vízigényes.

Szaporítás:  Dugványról.

Átültetés:     2 évente kihajtás előtt.

Metszés:      Az ágakat a márciusi kihajtás előtt, a hajtásokat virágzás után 2-3 levélpátra.

Drótozás:     Június, július.

Trágyázás:  Májustól szeptemberig.

Kártevők:     Néha levéltetű.

 

33. GINKGO BILOBA = páfrányfenyő

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató. Egyenes törzse a chokkan és moyogi stílusra teszi alkalmassá ezt az élő növényi kövületet, mely kb. 200 000 éve található meg földünkön. Késő tavaszon jelennek meg legyező alakú levelei, melyek nevével ellentétben nem tűlevelek. ősszel mielőtt lehull, világossárg8ra változik. Kétlaki. A magköpenye keltemellen szagú.

Szaporítás:  Magról.

Átültetés:     Évente március végén, hajtás előtt, tűlevelű földkeverékbe.

Metszés:      A hosszú hajtásokat visszavágjuk 2-3 levélre, a szükségteleneket kicsípjük.

Drótozás:     A kifejlett ágakat márciusban, de ha lehet, kerüljük el.

Trágyázás:  Általában a vegetációs időben.

Kártevők:     Általában nincsenek.

 

34. HEDERA HELIX = közönséges borostyán

Jellemzője:  Fagyálló, örökzöld. Ritkán látni kiállításokon, meglehet több változata alkalmas bonsainevelésre. Indoorra is alkalmas kúszónövény. Kövekkel kombinálva érdekes.

Szaporítás:  Dugványról.

Átültetés:     Áprilisban, standard keverékbe, 2 évente.

Metszés:      Júliusig a túl hosszú hajtásokat 2-3 levélpárta.

Drótozás:     Nem szükséges, de mindig lehet.

Trágyázás:  Nem szükséges.

Kártevők:     Néha pajzstetű támadja meg.

 

35. ILEX = magyal

Jellemzője:  Örökzöld cserje, kedvelt bonsainövény, moyogi stílusra alkalmas. Kétlaki. Bőrszerű, mélyzöld levelei vannak.

Szaporítás:  Dugványról, magról.

Átültetés:     Kétévente, áprilisban, standard keverékbe. Metszés: Júliusig az új hajtásokat és rügyeket.

Drótozás:     A friss hajtásokat, mielőtt fásodnak. A kérge érzékeny. Trágyázás: Áprilisban vagy májusban. Ősszel ismét.

Kártevők:     Pajzstetű.

Ajánlottak:   ILEX AQUIFOLIUM =európai magyal

ILEX CRENATA =csipkéslevelű magyal. Fagyérzékeny

ILEX SERRATA = fogaslevelű magyal. Fagyérzékeny

 

36. JASMINUM NUDIFLORUM = téli jázmin

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató bokor. Elsősorban kis, sárga virágai miatt kedvelt, melyek tavasszal a levelek előtt jelennek meg. V"aigényes, napkedvelő.

Szaporítás:  Dugványról.

Átültetés      Egy, két évente, közvetlen virághullás után, standard keverékbe.

Metszés:      Virágzás után 2-3 szemre.

Drótozás:     Télen az öreg ágakat, szeptemberben az az évi hajtásokat.

Trágyázás:  Átültetés után egy hónappal, majd folyamatosan szeptemberig, októberig.

Kártevők:     Általában nincsenek.

 

37. JUNIPERUS = boróka

Jellemzője:  Fagyálló, örökzöld, melynek kb. 45 faja van. A legkedveltebb bonsaifajok, melyek minden stílusra alkalmasak. igénytelen, könnyen nevelhető - kezdőknek való fa.

Szaporítás:  Dugványról.

Átültetés:     Két-három évenként, tűlevelű földkeverékbe, tavasszal.

Metszés:      A hajtáscsúcsot és rügyeket kicsípjük általában júniusig, amíg a fa ereje teljében van, és a hajtások nem fásodtak el.

Drótozás:     Télen, októbertál áprilisig.

Trágyázás:  Tavasszal és óssze4. Kártevők: Takácsatka.

Ajánlottak:   JUNIPERUS CHINENSIS = kínai boróka

JUNIPERUS COMMUNIS = közönséges boróka

JUNIPERUS RIGIDA = szúróslevelű boróka

JUNIPERCIS HORIZONTALIS = kúszó boróka

 

38 LABURNUM ANAGYROIDES = aranyeső

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató. Könnyen nevelhető egyenes stílusokban. Sárga virágai kora júniusban jelennek meg.

Szaporítás:  Magról.

Átültetés:     Évente tavasszal, standard keverékbe.

Metszés:      Virágzás után.

Drótozás:     Nyáron. Érzékeny kérge van.

Trágyázás:  Virágzás után és ősszel, magas foszfor tartalmú tápoldatokkal.

Kártevők:     Általában nincsenek.

 

39. LARIX DECIDUA = vörösfenyő

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató tűlevelű. Szinte minden stílusra alkalmas. Ápri­lisban nyíló barkavirágzata szép látványt nyújt. Kecses fa, melynek halványzöld levelei ősszel rozsdavörösre változnak. Négyéves korától tobozokat is hoz Könnyen alakítható.

Szaporítás:  Magról.

Átültetés:     Kétévenként márciusban, tűlevelű keverékbe.

Metszés:      A fiatal hajtásokat, illetve rügyeket visszacsípjük 3-4 tűlevelet hagyva.

Drótozás:     Télen. Figyelem érzékeny törzse van!

Trágyázás:  Áprilisban és májusban, majd szeptemberben.

Kártevők:     Általában nincsenek

 

40. MAGNOLIA = liliomfa

Jellemzője:  Fagyálló lombhullató. Kihajtás előtt jelennek meg porcelánfehér, rózsaszín vagy lilás virágai. Kínában ezeket sütve, csemegeként fogyasztják.

Szaporítás:  Magról, félfás dugványról.

Átültetés:     2 évente, standard keverékbe.

Metszés:      Virágzás után 2 szemre. Az ágakat márciusban, hajtás előtt.

Drótozás:     Június, július.

Trágyázás:  Tavasztól őszig. Kártevők: Levéltetű.

Ajánlottak: MAGNOLIA DENUDATA = jülan liliomfa

MAGNOLIA L.ILIIFLORA = bíbor liliomfa

 

41. MALUS = vadalma

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató. Számtalan faja közül majdnem mindegyik alkalmas bonsainak, főleg egyenes törzse miatt Lehetőleg apró termésűeket válasszunk Virágbimbói korállpirosak Korán virágzik, termést hoz.

Szaporítás:  Magról és oltással.

Átültetés:     Énenként, márciusban, standard keverékbe.

Metszés:      Virágzás után kurtítjuk a hajtásokat, majd az ágakat június után metsszük.

Drótozás:     Az öreg ágakat télen, a fiatal hajtásokat június után. Trágyázás: Virágzás előtt és szeptemberben.

Kártevők:     Levéltetű és lisztharmat gyakran támadja meg.

Ajánlottak:   MALUS BACCATA =szibériai vadalma

MALUS FLORIBUNDA = díszalma

MALUS SILVFSTRIS = erdei vadalma

 

42. METASEQUOIA GLYPTOSTROBOIDES = szecsuáni mamutfenyő

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató tűlevelű. Ez a kecses, egyenes növésű, sokáig kihaltnak tartott nővény elsősorban színessége miatt kedvelt. A fiatal hajtások tavasszal világoszöldek, majd ősszel a rózsaszínen és vörösön át megbarnulnak, lehullanak.

Szaporítás:  Dugvánnyal.

Átültetés:     Minden két évben márciusban, tűlevelű keveréket használva. Metszés: A vezérhajtást megfelelő nagyságnál kicsípjük

Drótozás:     Októberben és májusban.

Trágyázás:  Áprilisban, májusban és ősszel.

Kártevők:     Általában nincsenek. Megjegyzés: Szépsége miatt egyre kedveltebb.

 

43. OLEA EUROPAEA = olajfa

Jellemzője:  Nem fagyálló örökzöld. Szárazságtúró, elviseli az erős tűző napot is. Levelei lándzsa alakúak, ezüstös színűek. Különösen az öreg fák törzsei bizarr alakúak

Szaporítás:  Magról, dugványról.

Átültetés:     2 évente, standard keverékbe.

Metszés:      Az ágakat márciusig, a hajtásokat júniusig. Drótozás: Tavasztól őszig.

Trágyázás:  Nyáron.

Kártevők:     Általában nincsenek

 

44. PICEA = lucfenyő

Jellemzője:  Fagyálló, tűlevelű, piramis alakú formával, mely igen népszerű. Könnyen nevelhető, a ritkítást, metszést jól túri. Tobozai lefelé csüngenek Nem túl vízigényes.

Szaporítás:  Magról, oltással dugvánnyal.

Átültetés:     4-5 évenként, tűlevelű keverékbe, tavasszal, amikor a hajtások megje­lennek

Metszés:      A gyertyákat nyár végén visszacsípjük kétharmadra, egyharmadra. A nagyobb ágakat tél elején vágjuk le.

Drótozás:     Téltől tavaszig, Trágyázás: Áprilistól novemberig, Kártevők: Általában nincsenek

Ajánlottak:   PICEA ABIES = közönséges luc

PICEA PUNGENS = szürke luc (ezüstfenyő)

PICEA GLAUCA -fehér luc

PICEA GLEHNI = szahalini luc

PICEA JEZOENSIS = jedo luc

PICEA OMORIKA = szerb luc, keskeny alkatú

 

45. PINUS = erdei fenyő (hosszútűs fenyő)

Jellemzője:  Fagyálló, tűlevelű örökzöld. Több tucat fajából a legtöbb alkalmas bonsai nevelésre. Rendkívül kedveltek, minden stílusra alkalmasak Lassú növekedésük miatt könnyen kezelhetők Nem túl vízigényesek.

Szaporítás:  Magról, oltással.

Átültetés:     4-5 évenként, márciusban vagy áprilisban tűlevelű keverékbe.

Metszés:      A gyertyákat teljes kifejlődés előtt kicsípjük kétharmadra, a nagyobb ágakat tél elején vágjuk le.

Drótozás:     Októbertől áprilisig.

Trágyázás: tavasszal és ősszel.

Kártevék:     Fenyő-tükarcgomba, fenyőgubacstetü.

Megjegyzés:  A panrifloránál csak az extrém hosszú hajtásokat csípjük vissza, mert egyébként is kisnövésű. A sylvestris vöröses kérgű és a párás levegőt kedveli. A mugo a meszes talajt szereti, mindig kapható faiskolai konténerben.

Ajánlottak:   PINUS DENSIFLORA = japán erdei fenyő

PINUS KORAIENSIS = koreai cirbolya

PINUS MUGO = henyefenyő

PINUS MUGO PUMILIO = törpe henyefenyő

PINUS PARVIFLORA = japán fehér fenyő

PINUS SYLVESTRIS = erdei fenyő

PINUS THUNBERGII = japán fekete fenyő

 

46. PLATANUS X ACERIFOLIA = juharlevelű platán

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató. Igényes, köztereink kedvelt fája. Idősebb fák törzse jellegzetesen hámlik. Levelei hasonlítanak a juharéra.

Szaporítás:  Dugványról, esetleg magról.

Átültetés:     2-3 évente márciusban, standard keverékbe.

Metszés:      A kifejlett hajtásokat júliusig kicsipkedjük.

Drótozás:     Nyáron.

Trágyázás:  Májusban és szeptemberben.

Kártevők:     Általában nincsenek

 

47. PODOCARPUS MACROPHYLLUS

Jellemzője:  Nem télálló, örökzöld tűlevelű. Könnyen nevelhető

Szaporítás:  Dugványról.

Átültetés:     3~4 évenként, tűlevelű keverékbe.

Metszés:      Mindenkor, tél kivételével.

Drótozás:     Ősszel és télen.

Trágyázás:  Tavasszal és télen.

Kártevők:     Általában nincsenek.

 

48. PRUNUS =csonthéjas rózsafélék

Jellemzője:  Fagyálló, virágzó és termő lombhullató. Kora tavasszal szép fehér vagy rózsaszínű virágai és ősszel szép lombozata van. Egyenes növé­sű. Napfénykedvelő, szárazságtűrő.

Szaporítás:  Magról, oltással.

Átültetés:     Évenként októberben, standard keverékbe.

Metszés:      Virágzás után.

Drótozás:     Télen pvc szigeteleső dróttal.

Trágyázás:  Tavasszal és ősszel.

Kártevők:     Pintyek, gombák, rovarkártevők főleg a termését.

Ajánlottak:   PRUNUS AVIUM = vadcseresznye

PRUNUS DULCIS = mandula

PRUNUS SERRULATA = japáncseresznye

PRUNUS PERSICA = őszibarack

 

49. PRUNUS MUME = kínai (japán) kajszibarack

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató. Elsősorban kora tavaszi fehér vagy rózsaszín virágai miatt termesztik. Kínában őshonos, ahol több száz éves példá­nyok is vannak belőle.

Szaporítás:  Magról vagy oltással.

Átültetés:     Évente tavasszal, virágzás után, standard földkeverékbe.

Metszés:      Rögtön virágzás után, majd amikor új hajtásokat hoz.

Drótozás:     nyáron, pvc szigetelésű dróttal.

Trágyázás:  Tavasztól őszig.

Kártevők:     Mint az egyéb prunus fajoknál.

 

50. PUNICA GRANATUM = gránátalma

Jellemzője:  Érzékeny, részben fagyálló lombhullató. Szép bonsainak nevelhető. Rügyei vöröses színűek, majd levelei világoszölddé, ősszel sárgává válnak. nyáron élénkvörös virágai vannak.

Szaporítás:  Magról vagy dugvánnyal.

Átültetés:     Kétesenként májusban standard földkeverékbe.

Metszés:      Nyáron.

Drótozás:     Nyáron.

Trágyázás:  Alkalomszerűen a hajtás időszakában, magas foszfortartalmú tápoldattal.

Kártevők:     Pajzstetű, lisztecske.

 

51. PYRACANTHA ANGUSTIFOLIA = keskenylevelű tűztövis

Jellemzője:  Nem fagyálló félörökzöld. Erősen hajtó növény, melynek fehér virágai májusban, Júniusban jelennek meg, ősszel narancssárga bogyói teszik széppé, Keskeny zöld majd vörös levelei nagyon mutatósak. Minden stílusra alkalmas. Tövises! Napos helyet szereti, vízigényes.

Szaporítás:  Magról, dugványról.

Átüttetés:     Minden évben tavasszal, standard keverékbe.

Metszés:      Virágzás után, nyáron.

Drótozás:     Nyáron.

Trágyázás:  Tavasszal és nyáron magas foszfortartalmú tápoldattal.

Kártevők:     Általában nincsenek.

 

52. PYRUS COMMUNIS = körte

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató. Könnyen nevelhető, egyenes növésű fa, me­lyet elsősorban fehér kora nyári virágai miatt nevelnek.

Szaporítás:  Magról és oltással.

Átültetés:     Évente március végén, standard keverékbe.

Metszés:      Hosszabb ágakat télen.

Drótozás:     Nem szabad.

Trágyázás:  Áprilistól havonta, gyümölcsérésig.

Kártevők:     Levéltetű.

 

53. RHODODENDRON = havasirózsa (azálea)

Jellemzője:  Több száz faja és sok száz fajtája van. Feltételesen fagyálló örökzöld cserje, de a meleget nem szereti. Eredetileg a párás hűvös hegyipatakok mellett él. Víz. és páraigényes, de csak a lágy esővizet kedveli. Tőzeges laza talajban pompásan virágzik leveleit ilyenkor alig lehet látni. Nálunk télen kapható a virágboltokban.

Szaporítás:  Hajtásdugványról de otthon nem érdemes.

Átültetés:     Hanságtőzeg és fenyőtű keverékbe, elvirágzás után, késő tavasszal.

Metszés:      Virágzás után jól tűri, 2-3 szemre.

Drótozás:     Védett dróttal fásodás után.

Trágyázás: Virágzás után

Kártevők:     Levél - és molytetvek, tripszek, takácsatka.

Ajánlottak:   RHODODENDRON INDICUM = japán azálea

RHODODENDRON MUCRONATUM = szálkás azálea

RHODODENDRON SIMSII = tüzes azálea

 

54. QUERCUS = tölgy

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató vagy örökzöld. Könnyen nevelhetd egyenes stílusokban. Sötétzöld levelei mellett rügyei mutatósak Lombhullatás után is dekoratív.

Szaporítás:  Magról.

Átültetés:     Kétévente kora áprilisban, standard keverékbe.

Metszés:      Decemberben kicsípjük a csúcsrügyet, hogy ágrendszere dúsabb legyen. Fiatal hajtásokat nyáron távolítjuk el.

Drótozás:     A fiatal hajtásokat nyáron. Trágyázás: Májusban és szeptemberben. Kártevők: Lisztharmat és gyökérgolyva.

Ajánlottak:   QUERCUS ILEX = magyaltölgy, örökzöld, nem fagyapó

QUERCUS ROBUR = kocsányos tölgy, fagyálló

QUERCUS SUBER = paratölgy, nem fagyálló

 

55. RHUS SUCCEDANA =viaszfa

Jellemzője:  Fagyérzékeny, lombhullató. őszi színei különösen szépek. Metszést jól tűri. Figyelem, allergia alakulhat ki rá!

Szaporítás:  Dugványozással, magvetéssel.

Átültetés:     Két-három évenként standard keverékbe, melyhez még tőzeget is adunk. Tápigényes.

Metszés:      Tavasszal vagy nyáron.

Drótozás:     Nyáron.

Trágyázás:  Tavasszal és ősszel rendszeresen.

Kartevők:     Álfalában nincs.

Megjegyzés: Allergizáló hatása miatt óvatosan bánjunk vele. Télen sem száradhat ki!

 

56. SALIX BABYLONICA = kínai szomorúfűz

Jellemzője:  Fagyérzékeny, lombhullató. Lecsüngő ágaival jellegzetes stílusú. Könnyen nevelhető, bár túl gyorsan nő. Pár év alatt szép bonsai lesz belőle. Vízigényes.

Szaporítás:  Dugványról.

Átültetés:     Évente kétszer, áprilisban és augusztusban, standard keverékbe.

Metszés:      A hajtás idején eltávolítjuk a rügyeket, illetve hajtásokat, amelyek felfelé néznek

Drótozás:     Ritkán szükséges, de akkor óvatosan, mert gyorsan nő.

Trágyázás:  Késő tavasszal és szeptemberben.

Kártevők:     Hernyók, nyáron.

Megjegyzés:  Más fűzfajok is alkalmasak bonsainevelésre.

 

57. SEQUOIA SEMPERVIRENS = tengerparti mamutfenyő

Jellemzője:  Fagyérzékeny, tűlevelű örökzöld. A természet legnagyobb fája, mely neveléssel szép, chokkan stílusú bonsai fává alakítható

Szaporítás:  Magról.

Átültetés:     Minden második évben, kora áprilisban, tűlevelű keverékbe.

Metszés:      A kifejlett hajtásokat tavasz végén, nyár elején kicsípjük.

Drótozás:     Nyáron, ha szükséges.

Trágyázás:  Májusban és szeptemberben.

Kártevék:     Általában nincsenek.

Megjegyzés:  A Seguoiadendron giganteum, azaz a hegyi mamutfenyő is alkalmas bonsainak, a fenti Feltételek mellett.

 

58. SOPHORA JAPONICA = Pagodafa

Jellemzője: Fagyálló, lombhullató. Koronája kerek, gömb alakú, melyből különböző stílusok képezhetőek

Szaporítás:  Magról és dugványról.

Átültetés:     Minden második évben kora áprilisban, standard keverékbe.

Metszés:      Rügyeit júniusban távolítjuk el.

Drótozás:     Nyáron, de óvatosan, mert könnyen nyomot hagy a kérgen.

Trágyázás:  Májusban és szeptemberben.

Kártevők:     Néha pajzstetű.

 

59. SORBUS = berkenye

Jellemzője:  Fagyálló lombhullató. Népszerű bonsaifa. Könnyen nevelhető. Ősszel rendkívül színessé válik

Szaporítás:  Magról.

Átültetés:     Minden második évben márciusban standard földkeverékbe.

Metszés:      A fiatal hajtásokat nyáron rövidítjük, ha szükséges. A rügyeket július­ban.

Drótozás:     Nyáron.

Trágyázás:  Tavasszal és ősszel, takarékosan. Kártevők: Általában nincsenek

Ajánlottak:   SORBUS INTERMEDIA = a svéd berkenye

SORBUS AUCUPARIA a = madár berkenye

SORBUS AUCUPARIA "FASTIGIATA" = jegenye madárberkenye

 

60. SPIRAEA = gyöngyvessző

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató. Kitűnően nevelhető mame vagy ko nagyságban. Kínában apró fehér virágai miatt hímzett krizantémnak vagy nevetőarcú virágnak is nevezik

Szaporítás:  Magról vagy dugványról.

Átültetés:     Minden második évben, márciusban, standard keverékbe.

Metszés:      Kora nyáron csípjük vissza a hajtásokat A túl hosszú egyenes ágakat is távolítsuk el.

Drótozás:     Nem szükséges.

Trágyázás:  Májusban és szeptemberben.

Kártevők:     Általában a levéltetvek

Ajánlottak: SPIRAEA PRUNIFOLIA = szilvalevelű gyöngyvessző

SPIRAEA JAPONICA = japán gyöngyvessző lila virággal

 

61. SYRINGA VULGARIS = közönséges orgona

Jellemzője:  Fagyálló, virágzó, lombhullató. Könnyen nevelhető, közismert nő­vény.

Szaporítás:  Dugványról, magról, oltással.

Átültetés:     Minden második évben, márciusban, standard keverékbe.

Metszés:      Decemberben távolítsuk el a lombrügyeket, hogy tavasszal ágakat hajtson.

Drótozás:     Nem szükséges.

Trágyázás:  Áprilisban és szeptemberben.

Kártevők:     Általában nincsenek.

 

62. TAMARIX = tamariska

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató. Seprű formában vagy lehajló, szomorú formá­ban nevelhető. Augusztusban rózsaszín virágokat hoz. Napkedvelő és szárazságtűrő.

Szaporítás:  Dugványról.

Átültetés:     Minden második évben áprilisban, standard keverékbe. Metszés: Október és február között.

Drótozás:     Télen.

Trágyázás:  Májusban és szeptemberben. Kártevők: Általában nincsenek

Ajánlottak:   TAMARIX GALLIGA = francia tamariska

TAMARIX JUNIPERINA =kínai tamariska

 

63. TAXODIUM DISTICHUM = közönséges mocsárciprus

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató tűlevelű. A természetben hatalmasra növő, sudár, finom tűlevelű fa. Tűlevelei ősszel szépen színesednek. Hazánkban gyakori, néhány példány a Városligetben található. Egyenes stílusban nevelhető. Szereti a sok vizet.

Szaporítás:  Magról és dugványról.

Átültetés:     Minden második évben, április végen, tűlevelű keverékbe.

Metszés:      A nem kívánt rügyeket júniusban kivágjuk, míg az új hajtásokat júliustól augusztusig kicsípjük.

Drótozás:     Szükség szerint, nyáron.

Trágyázás:  Áprilisban és szeptemberben.

Kártevők:     Pajzstetű.

 

64. TAXUS = tiszafa

Jellemzője:  Fagyálló tűlevelű. Közismert lassú növekedéséről. Egyenes stílusok­ban nevelik Csipogó mélytőid tűlevelei és piros magköpenye van. Kétlaki. Szárazságtűrő, árnyékot kedvelő.

Szaporítás:  Magról, dugványról.

Átültetés:     Egy-két évente standard keverékbe,

Metszés:      Az új hajtásokat májustól augusztusig megkurtítjuk Drótozás: Nyáron, ha szükséges.

Trágyázás:  Áprilisban és szeptemberben. Kártevők: Pajzstetű.

Ajánlottak:   TAXCIS BACCATA = tiszafa

TAXUS BACCATA „FASTIGIATA" = oszlopos tiszafa

TAXUS BREVIFOLIA = rövidlevelű tiszafa

 

65. THUJA = életfa

Jellemzője:  Fagyálló örökzöld- Jellegzetes rajzolatú lapos hajtásai, pikkelyes levei dekoratívan hatnak Nedvesség- és fényigényes.

Szaporítás:  Magról, dugványról.

Átültetés:     2 évente tűlevelű keverékbe.

Metszés:      Ősszel a zavaró ágakat A hajtásokat folyamatosan lehet

Drótozás:     Ősszel.

Trágyázás:  Tavasszal hajtáskor.

Kártevők:     Általában nincsenek

Ajánlottak:   THUJA OCCIDENTALIS = nyugati életfa

THUJA ORIENTALIS = keleti életfa, szárazságtűrő

 

66. TILIA = hárs

Jellemzője:  Fagyálló lombhullató. Lombozatát erősen visszavágva, szép egyenes stílusú fává nevelhetjük Megéri a fáradságot

Szaporítás:  Magról, dugványról.

Átültetés:     Minden második évben, március végén, standard földkeverékbe.

Metszés:      Júniusban és júliusban a hajtásokat megkurtítjuk

Drótozás: nyáron.

Trágyázás:  Májusban és szeptemberben.

Kártevők: Általában nincsenek.

Ajánlottak: TILIA CORDATA = kislevelű hárs

TILIA TOMENTOSA = ezüst.hárs

 

67. TRACHYCARPUS FORTUNEI = kenderpálma

Jellemzője:  Nem fagyálló, örökzöld. Könnyen nevelhető, de nagy gyökérzetet fejleszt Érdekes színfolt a gyűjteményben.

Szaporítás:  Magról.

Átültetés:     Évenként áprilisban és májusban, tűlevelű keverékbe.

Metszés:      Nem szükséges.

Drótozás:     Nem szükséges.

Trágyázás:  Tavasszal és ősszel.

Kártevők:     Pajzstetű.

 

68. ULMUS = szil

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató. Könnyen nevelhető a legtöbb bonsai stílusban. Kis levelei és kérges törzse teszik kedveltté.

Szaporítás:  Magról és oltással.

Átültetés:     Minden második évben márciusban, standard keverékbe.

Metszés:      Az új hajtásokat kora nyáron csípjük ki. A lombrügyeket júliusban.

Drótozás:     Nyáron. Figyelem, érzékeny kérgű.

Trágyázás:  Tavasszal és ősszel.

Kártevők:     Általában nincsenek

Ajánlottak:   ULMUS LAEVIS = vénic szil

ULMUS PARVIFOLIA = kislevelű szil

ULMUS PROCERA = angol szil

 

69. VIBURNUM = bangita

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató. Elsősorban nagy fehér virágai miatt kedvelt Viszonylag nagy lombozata miatt könnyen kiszárad.

Szaporítás:  Magról, dugványról.

Átültetés:     2 évente, standard keverékbe.

Metszés:      Virágzás után, de néha a lombozatot is kell.

Drótozás:     Nyáron.

Trágyázás:  Virágzás után.

Kártevők:     Levéltetvek, tripszek.

Ajánlottak:   VIBURNUM MACROCEPHALUM =hólabda bangita

VIBURNUM PLICATUM = molyhos bangita

 

70. WISTERIA FLORIBUNDA = japán lilaakác

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató kúszónövény. Fürtös lila virágaiért nevelik. A sinensis alkalmasabb bonsainak. Idős korában törzse bizarron csavart lesz.

Szaporítás:  Dugványról, oltással, bujtással, magról.

Átültetés:     Kora márciusban, standard keverékbe.

Metszés:      Februárban erősen visszametsszük. A lombrügyeket kora tavasszal eltávolítjuk, csak a virágrügyeket meghagyva.

Drótozás      Nyáron ha szükséges.

Trágyázás:  Áprilisban és szeptemberben.

Kártevők:     Pajzstetű.

 

71. ZELKOVA SERRATA = japán gyertyánszil (keaki-szil)

Jellemzője:  Fagyálló, lombhullató. Az egyik legkedveltebb bonsaianyag Japán­ban. Egyenes stílusokban és csoportosan erdőnek, valamint mame bonsainak igen alkalmas. Könnyen nevelhető, a metszést jól tűri, őszi színei pompázatosak. Kérge is szép.

Szaporítás:  Magról és bujtásról.

Átültetés:     Minden második évben, március végén, standard Földkeverékbe. Metszés: Minden időben.

Drótozás:     Érzékeny törzse miatt nem tanácsos.

Trágyázás:  Tavasszal és Besszel,

Kártevők:     Pajzstetű és levéltetű.