Gyökérmetszés
A gyökérmetszés a bonsainevelés egyik legfontosabb művelete, ami minden átültetésnél újra és újra ismétlődik. A begyűjtött növénynél már a helyszínen, még a kiemelés előtt elkezdődik, és ez következik be nagyobb faiskolai földlabdás növényeknél is. (Itt a "gyökérmetszést" egy borotvaéles ásóval végzik a kiemelés során.) Gyökérmetszésre kerül sor a növények nagy nevelőedénybe történő beültetésekor és gyökérmetszéssel kezdődik a konténeres, de még a tejfölös pohárban nevelt növény első átültetése is. Ez teremti meg a bonsai feltételét-a lényeget-, amitől a növény kicsi marad, az összhangot a lomb és a gyökér között. Ha a gyökeret a rendszeres átültetés során nagyobb mértékben visszavágjuk, akkor ezt feltétlenül követnie kell a lombkorona arányos kurtításának is. Ajánlatos ezt megjegyezni, mert e nélkül nincs bonsai. Beültetés előtt a növényt, bárhonnan származzon -lehet begyűjtött, faiskolai földlabdás vagy konténeres-, elő kell készíteni. Az előkészítést rendszerint a gyökér vizsgálatával kezdjük. Először a főgyökerek elágazásáig lerázzuk, hegyes fapálcikával lepiszkáljuk vagy IombIeveIű növényeknél lemossuk a gyökérről a földet. (Tűlevelű fáknál ez utóbbi nem ajánlatos, mert ezeknél szimbiózis van a gyökér és a talajban élő gombafonalak között. Ennek megszűnése a növény pusztulásához vezethet.) Ha a szabaddá tett gyökérzet sugárirányban egyenletesen, szépen elosztott, szerencsénk van, és tovább folytathatjuk a gyökérzet kiszabadítását. Ha a konténert nagyon benőtte (pl. 1/3-át), alul egy vasfűrész lappal földdel együtt lefűrészelhetjük, majd tovább bontogatjuk a gyökereket. A gyökereket mindig lefelé irányuló, ferde metszőlappal vágjuk le, mert ennek teljes felületén fejlődnek ki a vékony gyökerek. Felfelé irányuló metszésfelületnél a gyökerek csak a metszésfelület csúcsán fejlődnek, így sokkal kevesebb új gyökér táplálja a növényt. Nagyon fontos, hogy a begyűjtött növények előkészítésekor is betartsuk ezt a szabályt. Amikor ősszel körbeássuk, a talajközelben lévő gyökereket a földlabda felé, lefelé irányuló vágással metsszük el.
Beültetés, de átültetés esetén is célszerű a növény gyökérzetét háromágú kaparóval, kicsit csupálva is kibontani, mint a hajat. A túl hosszú vagy nagyon megvastagodott gyökereket a már megismert ok miatt lefelé irányuló metszéssel rövidítsük meg. Így a gyökérzet 2/3-át vagy 1/2-ét el lehet távolítani, hogy a bonsait szépen lehessen beültetni. Hogy egészséges maradjon a gyökérzet, bizonyos növekedési idő után a megfiatalításra is gondot kell fordítani. Az edényből történő óvatos kiemelés után győződjünk meg arról, hogy egészséges, fehér gyökérvégek fejlődnek-e. Ezért szeretem elkerülni, ha csak lehet, hogy a beültetésnél a gyökérzetet, a fát bedrótozzam az edénybe. Vagy ha az mindenképpen szükséges, a begyökeresedés után rögtön eltávolítom a bekötő drótot. Itt lehet még megemlíteni a léggyökereztetést, mert az így kialakult gyökérzet nagyon lapos edénybe ültethető.
Alapmetszés Olyan növénynél kell alapmetszést végezni, amely először kerül metszésre. Ez viszonylag drasztikus beavatkozás, mert rendszerint a törzset, az ágakat és a gallyakat is erősen vissza kell metszeni. Csak a fa váza marad meg. Az új korona a friss hajtásokból alakul ki. Általában nagy sebfelületek keletkeznek, és a leggondosabb kezelés mellett is néhány év kell, hogy ezeket az új héj benője, és ne legyenek nagyon feltűnőek. Ez azt jelenti, hogy az alapmetszés után 1-2 évig nagy edényben kell regenerálódni hagyni a fát.
Mielőtt az alapmetszést megkezdenénk, nagyon gondosan meg kell nézni a fát, és meg kell határozni, hogy milyen formát - stílust - kívánunk elérni. Egy bonsai alapformája legtöbb stílusnál - kivéve a bábaseprű, a hokidachi formát - egy háromszög. Ha ezt a formát látjuk a fában, a törzset, az ágakat és a gallyakat, amelyek ezen a kívánt vonalon túlnyúlnak, le lehet vágni. Ez azonban nem olyan egyszerű. Néha több hétig is eltart, amíg az ember különböző oldalakról szemléli a fát, vonalas vázlatokat készít, stílusrajzokat tanulmányoz, videofelvételeket néz, emlékeiben kutat, elképzel valamit, alszik rá egyet-kettőt, és végül nekilát. Maga a munka sokszor csak töredéke a szemlélődéssel eltelt időnek. Ha az is kialakult, hogy melyik legyen a fa eleje (ennek lazának, áttetszőnek kell lennie, hogy látni lehessen az egész fa vázát, felépítését) és melyik a hátsó oldala (sűrű, zöld háttér, ami távlatot ad a bonsainak), és ha ihlete is van az embernek, kézbe veheti a bonsaiszerszámokat. Először is ki kell bontani a főgyökereket, mert a fa pontos elejének és majd később a beültetés meghatározásának ez is nagyon fontos szempontja. A fa elejének mindenkori szem előtt tartására egy figyelmeztető tárgyat (fapálcát, pinzettát vagy kerti ollót) szúrhatunk a földbe. Ha a növényünk túl hosszú, kezdjük a munkát a törzs visszavágásával. Mint már erről korában szó volt, a törzs magassága a fa átmérőjének hatszorosa. A törzsvastagítást elősegíthetjük úgy, hogy a gyökérnyakra erősen ráhurkolunk egy drótot. A tápanyagtorlódás következtében a drótkarika fölött a törzs megvastagodik. Ha ez megtörtént, el kell távolítania drótot, mert az teljesen megakadályozhatja a gyökerek tápanyagel látását, és a fa elpusztulhat.
Bonsainkat úgy is megrövidíthetjük, hogy a törzset a kívánt magasságnál egy elöl növő ág mögött ferdén lefelé elvágjuk. A törzset és az ágat megdrótozzuk, és új csúcsnak hajlítjuk fel. Ezt az ágat is vissza lehet vágni a sok alvórügy kihajtásának serkentésére, amikből majd a korona kialakul. Az is a törzsrövidítés módszere (különösen, ha vastag, sérült, letört ágú, megsértett kérgű törzsről van szó), hogy a törzset konkáv ollóval vagy fűrésszel hátul felfelé 1/3-ig bevágjuk, majd a törzs felső felesleges részét előrehajlítva, letépjük úgy, hogy 5-8 cm-es kéreg is leszakadjon. Ezt a csúcsot mesterséges öregítésnek -lásd ott - vetjük alá, jinné alakítjuk, bekombinálva a törzs sérült részeit, ezzel a bonsainak természeti csapás hatását kölcsönözzük.
Ha öreg, vastag, csomós, bütykös törzsű, széles, erős gyökerű bonsai megformázására hosszabb időt szánunk, egy a szabadban növő, kicsit ferdén beültetett, vastag törzsű, néhány méter magas fából indulhatunk ki, melynek törzsét az első felfelé növő ág fölött ferdén lefűrészeljük. A vágási felületet éles késsel vagy nagyon éles vésővel simára faragjuk és oltóviasszal lezárjuk. A csonkot a begyűjtés szabályai szerint kiemeljük, a gyökereket megrövidítjük, és egy nagy edénybe vagy faládába ültetjük. (Ezt nagyon kora tavasszal végezzük!) Néhány év elteltével a seb begyógyul, a felfelé menő ág megerősödik, és a törzsön lejjebb is ágak törnek ki. A második visszavágást a felfelé növő ág - ami most már a törzs része -első felfelé kiinduló ága fölött, ugyancsak ferdén végezzük. Ennek az ágnak az előzővel ellentétes irányban kell fejlődnie. Ha néhány év után ez az ág is megerősödött, a törzs kívánt magasságában -az átmérő hatszorosa - visszavághatjuk, és a közben kifejlődött oldalágak megformázásával egy gyönyörű öreg bonsaihoz juthatunk.
A nevelés ideje alatt hagyjunk meg valahol egy gyökérből kihajtó szívóágat, ami 1-2 m hosszú is lehet, és nagyban segíti a formázás alatt a bonsai fejlődését. A törzsek alapmetszésére vannak még más módszerek is, amelyek az előzőekben leírtak kisebb módosításai, és amelyeket egy-egy különleges törzsnél egyedi megoldásként lehet használni.
Az alapmetszéshez hozzátartozik a felesleges és máshogy nem korrigálható ágak eltávolítása is. Le kell vágni a törzsön alul, a bonsai kb. 1/3 magasságáig növő ágakat, hogy a gyökérzet jól látszódjon, és a növény az aranyszabálynak megfeleljen. A nagyon vastag ágakat le kell fűrészelni - előbb alulról egy kicsit befűrészelünk, majd felülről folytatjuk -, a vágásfelületet éles félgömbölyű vésővel simára dolgozzuk. Ha egy vastag ágat úgy akarunk eltávolítani, hogy utána kis sebfelület maradjon, ezt télen végezzük. A vágásfelülettel megegyező nagyságú héjrészt vágjunk le az ág aljáról úgy, hogy az a törzs héjától ne váljon el, majd az ágat lefűrészelve, a héjat felhajtjuk és a törzshöz kötjük. A kerületét lakkbalzsammal körülkenjük, lezárjuk. A vékonyabb ágakat lapos vagy gömbölyű konkáv ollóval vághatjuk le. (A lapos konkáv ollót a törzsre keresztben és ne hosszában használjuk, mert így rövidebb vágásfelületet kapunk.) Ágcsonkot a levágásnál ne hagyjunk, egyrészt mert csúnya, másrészt mert a sebfelület lassan forr be. Le kell vágni a törzsön előrefelé növő ágakat, az egymásba összevissza nőtt ágakat, az olyan ágakat, amelyeken csak lefelé növő kis gallyak, oldalágak vannak, a könyök formájú ágakat, az U formájú ágakat, az egymást keresztező és a törzset keresztező ágakat. EI kell távolítani a küllőszerűen növő ágakat (ezekből csak egyet kell megtartani), levágandó a bezárt, körülkerített ág, az egymással ellentétes irányba növő ág, az egymás fölött párhuzamosan növő ágból az egyik, ha a másik a kívánt helyen nő. Eltávolítandó a visszahajló ág, a fordítva növő, a törzsből vékonyan induló, majd megvastagodó és elágazó - ág, a csonka és a gyenge, rossz csúcság. Természetesen ez a felsorolás nem minden törzsön fordul elő - de útmutatóként szolgál. Íves bonsai stílusoknál az ív belső oldalán növő ágak mindig eltávolítandók. Az a szép, ha a külső ív folytatása az ág. Általában az a tapasztalatom, hogy a nagy mesterek demonstrációikon, ami tulajdonképpen alapmetszésnek számít, igen erősen visszavágják a fákat, csak a vázat alakítják ki, így lehetőséget teremtenek a későbbi szép alakításhoz és felneveléshez.
Az ágakat a törzsön az elképzelt stílusnak megfelelő helyen kell meghagyni, és hosszukat az elképzelt határoló háromszög vonaláig kell visszavágni. Az ágakon fejlődő kis gallyakat és lombot az ágak alsó részéről el lehet távolítani, az oldalukon kihajtott kis ágak a lombpárna kialakításához nagyon fontosak lehetnek. A metszési felütet ne legyen egyenes, vágjunk ferde metszlapot úgy, hogy az felfelé mutasson, így a seb gyorsabban gyógyul. Formaalakító metszés A formaalakító metszés előtt pontosan meg kell néznünk, hogy az alapmetszés után milyen változások következtek be a bonsai formájában. Megfelel-e a stílus követelményeinek és milyenek az irányok, amelybe a növény fejlődik. Az eltelt 1-3 év alatt valamelyik tavasszal kihajtás előtt gyökérmetszést is kel lett végezni, hogy a gyökérzet olyan lapos legyen, hogy bonsaiedénybe lehessen majd ültetni. Most már rendszerint nem kerül sor a törzsközeli vastag áglevágására.
A feladat az, hogy az alapmetszés után kihajtott ágakat, gallyakat tökéletes koronává alakítsuk. Ennek érdekében minden hajtást, amelyik láthatóan hibás irányba nő, eltávolítunk. Azokat a kis hajtásokat is le kell vágni, amelyek a törzs alvórügyeiből hajtanak ki. Ennél a műveletnél általában a vastag, fásodott részeket nem vágjuk le, így sebkezelésre nincs szükség, legfeljebb földdel bedörzsölt ujjunkkal a friss fehér vágásfelületet tegyük láthatatlanná. Rendszerint az ágak hosszát és a csúcsot is rövidíteni kell. A metszéseket úgy kell elvégezni, hogy a megmaradó szemekből kihajtó ágak a kívánt irányba nőjenek. Le lehet metszeni a belső kisebb ágakat úgy, hogy a növénynél a gyökér és a lomb arány 1:3, 1:2 legyen, és az ágrendszer áttekinthető, szellős képet mutasson, az egyes ágak között az üres terek is arányosak legyenek.
Ezzel a metszéssel kell megteremteni az ágak alapformáját, ami a stílustól függően különböző lehet, de egyben megegyeznek: a kis ágacskák, gallyacskák csak felfelé nőhetnek, és a lomb is csak az ág felső oldalán helyezkedhet el. Az ágak elhelyezkedése és megformázása határozza meg a bonsai minőségét, szépségét; ez olyan a bonsain, mint az emberen a ruha. Az ágakat körülhatároló vonal lehetőleg egy hosszan elnyújtott háromszög, rombusz vagy nyílhegy formát képezzen, az ágfelület megközelítően fele olyan széles, mint amilyen hosszú legyen. Oldalról nézve az ág és a gallyak is háromszöget alkotnak. Fölülnézetből nyílhegy formájú ág oldalnézetből is hegyes nyílhegy formát mutat, rajta jól tanulmányozható a kis ágak kialakításának formája. Ezt az eredményt csak drótozással lehet az ág formázásának kezdetétől fokozatosan elérni. Chokkan típusú bonsai ágait vízszintesre vagy a törzstől kiindulva ugyancsak egyenesen, de enyhén lefelé hajlóan kell megformálni. A moyogi ágait többszörösen meg kell hajlítani, hogy az S alakú törzs mozgalmasságát fokozza. A ferde törzsű bonsaik ágai lehetnek homorúak, míg a kaszkádnál az ágakat egyaránt formázhatjuk homorúra vagy domborúra, attól függően, hogy a törzs melyik részén helyezkednek el. A formamegtartó metszés Hajtásmetszés lombhullatóknál
Ennél a műveletnél az egyszer már elért végleges formát kívánjuk megtartani és még tovább finomítani. Ezt a feladatot (ellentétben az alap- és formaalakító metszéssel) nem a nyugalmi periódusban, hanem a teljes vegetációs időszak alatt lehet és kell végezni. Itt csak a kis, felesleges, rossz irányba kihajtott ágacskákat és hajtásvégeket kell eltávolítani. A formatartó metszést még a legöregebb bonsaiknál, a solitereknél is el kell végezni, hogy nagyon finom ágrendszer alakuljon ki. Ha egy hajtást hosszúra hagyunk nőni, nem biztos, hogy zavarja a bonsai összképét, de a szára úgy megvastagodik, hogy tőben a kihajtásnál nem lesz arányos a többi, már részben miniatürizált ággal és hajtással. Ezért a hajtásokat a legtöbb fánál már korán vissza kell vágni, hogy a vastagságuk olyan maradjon, mint a visszavágáskor volt. 4-6 levélpárig hagyjuk nőni a hajtást, majd 2-3 levélig vagy levélpárig vágjuk vissza, ezzel a levélhónaljban lévő alvórügyeket kihajtásra serkentjük. Ezekkel az új hajtásokkal hasonlóan járunk el, így egyenletesen elvékonyodó, sűrű ágrendszert kapunk. Egyes fajoknál a visszavágás után a felesleges rügyeket ki lehet törni - a párhuzamos kihajtás elkerülése érdekében -, például a juharoknál. Tűlevelű bonsaik hajtásainak eltávolítása
Itt a helyzet egy kicsit más. A borókák finom, friss hajtásait körömmel vagy pinzettával lehet kicsipkedni és nem ollóval levágni. Ollót csak akkor használjunk, ha már öregebb, elfásodott hajtást távolítunk el. Ha ollóval vágjuk vissza a borókát, csúnya barna hajtásvégeket kapunk a koronában. Ugyanígy kézzel célszerű visszacsípni a Larix, a cédrus, a Taxus, a jegenyefenyők, a lucfenyők és a Cryptomeria hajtásait is. A hosszútűs fenyők tavasszal csak egyszer hajtanak ki, hajtásaik az év folyamán növekednek. Beavatkozásunk pontos időpontját jól kell meghatározni. Először is meg kell különböztetni az öt-, illetve a kéttűs fenyőket, mert a különböző tulajdonságok miatt a kedvező alkalom más az egyiknél és más a másiknál. Az öttűs fenyők rügyei - a később kihajtó tűkkel együtt egy barna burokban- hosszan, hengeresen körben nőnek ki. Amikor a tűk lenyomják a burkot, elérkezett a beavatkozás pillanata. Egy könnyed csavarással a felére vagy kétharmadára törjük vissza a hajtásokat, mivel azok még nagyon nedvdúsak és könnyen téphetők. A kéttűs fenyőknek (az erdeifenyőnek, a fekete fenyőnek, a mugónak) erőteljes faformájuk és hosszú, zöld tűik vannak, ezért nem könnyű a bonsainagysághoz arányos rövid tűk kialakítása. Június közepéig, végéig az ez évi hajtások kibontakoztak, ekkor keskeny ollóval -ellentétben az öttűs fenyőkkel-teljesen el kell távolítani ezeket, így egyenletes, lassú növekedést lehet elérni minden hajtásnál Ezután a fák új hajtásokat hoznak, amelyek sokkal rövidebbek, de számosabbak. Egy-egy visszavágás helyén csak két hajtást érdemes meghagyni, a többit még rügy állapotában ki lehet csípni, különben a korona túl sűrű lesz. Októberben az ágakon lévő régi tűpárokat 5-6 párig ollóval le lehet vágni. A levélmetszés (levélkicsinyítés) A növény növekedésébe való beavatkozásnak egyik lehetősége a levélmetszés. Ezt akkor alkalmazzuk, ha a levelek valamilyen okból túl nagyok, nem arányosak a fák nagyságával. Rendszerint a tavaszi lomb nagy, mert a fényhiány miatta növény nagyobb felületet növeszt az asszimiláció elősegítésére. Május-júniusra annyira megnőnek a levelek, hogy azokat célszerű eltávolítani. Pár napos szárazabban tartás után, ha a levelek megfonnyadnak és zsugorodni kezdenek, azokat ollóval vagy levélvágóval úgy kell levágni, hogy a levélnyelek a növényen maradjanak, mert az új levelek kihajtásáig ezek veszik át a légzés szerepét. A teljes levélmetszés után kicsit meg lehet nedvesíteni a földet. Egy hét után növekvő vízmennyiségek adagolásával visszatérhetünk az eredeti öntözéshez. Két-három hét után elkezdődik a levelek kihajtása. A nem kívánatos rügyeket el lehet távolítani. Világos, meleg helyen a levelek és a hajtások kicsik és rövidek lesznek. A teljes kihajtás után el lehet kezdeni a bonsai műtrágyázását. DRÓTOZÁS Drótozással a törzs és az ágak nem kívánatos helyzetét korrigálni lehet, a fa egyes részeinek formáját változtathatjuk és drótozással a kívánt helyzetbe hozhatjuk. A drótozásnak az a célja, hogy addig, amíg a törzs vagy az ág el nem fásodik, azt a kívánt irányban tartsuk, és a drót eltávolítása után ez így is maradjon. A drótozás átmeneti segítség, és nem az a feladata-mint ahogyan sokan gondolják-, hogy összetartsa a törzset és ágakat, és ne hagyja hosszabbra nőni azokat. Ez nem így van, mert míg az elfásodott részeken a hossznövekedés megszűnik, és csak az ágvégek növekednek, addig a jó drótozás elősegíti a törzs és az ágak vastagodását, ezért idővel a drótot le kell vágni, mielőtt az a növény kérgébe bevág. Drótozáshoz rézből - amit előzőleg lángon nem túl magas hőfokra fel kell izzítani, mert nagy hidegben törékeny lesz - vagy eloxált alumíniumból készült drótot használjunk. Vas- vagy ónozott vasdrót azért nem ajánlatos, mert rozsdásodik, és igen csúnya nyomot hagy a fa kérgén, ami csak évek alatt tüntethető el. Nyugati bonsai-kereskedőknél 0,5-6,0 mm vastagságú, bronzszínűre eloxált alumíniumdrótot lehet kapni 0,5 mm-es fokozatonként, kis és kilós csomagolásban. jó tudnunk, hogy mikor milyen vastagságú drótot használjunk. Tájékozódásul: a drótnak kb. 1/3 vastagságúnak kell lennie, mint a törzs vagy ág, amit meg kívánunk drótozni. Két drótot is lehet párhuzamosan használni. A drótot 45 fokos szögben kell a fára mindig alulról felfelé és a törzstől kifelé haladva feltekerni. Túl sűrűn vagy túl ritkán tekerve a drótozás nem jó. A drótozást úgy kezdjük, hogy hüvelykujjal simítsuk rá a drótot a törzsre, előzőleg beszúrva azt a gyökerek közé a földbe, le egészen az edény aljáig. Hajlításnál a hüvelykujjakkal támasszuk meg a fát, és a hajlítást nagyon óvatosan végezzük. Ha két drótot párhuzamosan használunk, ez az első ágnál kettéválasztható: az egyiket az ág megdrótozására, a másikat már vékonyabb törzs körültekerésére alkalmazhatjuk. Egy ág megdrótozása esetén a művelet elvégzése előtt az alul növő kis ágacskákat el kell távolítani. Egy törzs vagy ág megdrótozásához másfélszer olyan hosszú drótot kell előkészíteni. Megdrótozás után mind a törzset, mind az ágakat óvatosan olyan irányba lehet hajlítani, amilyent a kialakítandó stílus megkíván. Közel egy magasságban kinövő ágak megdrótozására egy drótot használhatunk, úgy, hogy a törzsön hátul megfogjuk a drót közepét, és előbb az egyik, majd a másik ágra tekerjük.
MESTERSÉGES ÖREGÍTÉS jin, shari (sari), sabamiki
Egy fa szépsége és karaktere akkor mutatkozik meg igazán, amikor már egy bizonyos kort elért. A bonsaiformázásnál vannak módszerek, amelyekkel egy öreg fa hatását lehet kelteni, és még egyes alakítási hiányosságokat is korrigálni lehet. Szabadon álló, idős fák viharokban, villámcsapás hatására megsérülnek. Vastag ágak letörnek, lehasítva a fa kérgének egy részét is, kitörve tőből kisebb ágakat is. Félbe, harmadba törhet a fa, és csúcsa szálkásan mered az égnek. Ezek a hatások romantikus külsőt kölcsönöznek, és az új, kihajtott zöld lombok kontrasztjával bizonyítják a fa élni akarását. Hasonló hatást lehet idősebb fánál mesterségesen előidézni. A fa csúcsán kialakítandó jin, az ún. "ten-jin" a következő műveletek egymásutánja során alakul ki. Hátul a fa törzsét ferdén felfelé félig vágjuk be konkáv ollóval, vagy ha túl vastag, fűrésszel. A csúcsot húzzuk előre és tépjük le. A lapos csúcsot hasítsuk be függőlegesen egy nagy ollóval, és a behasított részt tépjük le - vigyázva eközben arra, hogy túl hosszan ne tépjük le a fa héját. Lapos csipesszel-ez lehet krokodilcsipesz is, fogjuk meg az elálló csúcsrészeket, és tépjük le, kézben forgathatjuk a csipeszt úgy, mintha szardíniásdobozt nyitnánk ki. Folytassuk ezt mindaddig, amíg egy hegyes csúcsot nem kapunk. Egészen a szilárd fáig tisztítsuk le a héjat. Ha a csúcson oldalágak is vannak, amíg élő ágig nem jutunk. A fa erezettségének jól kell látszania, mert ez természetesen hat, ezért keskeny csíkokban tépjük le a kérget és a fát, hogy hegyes csúcsot kapjunk.
Egy oldalágból kialakított jin ("eda-jin") elkészítési műveletei a következők. Ha az ág, amelyből jint akarunk csinálni, vékony, fogjuk meg erősen a törzset, és a nagyujjunkkal alulról megtámasztva törjük le az ágat. Ha az ág túl vastag, a letörés helyénél ferdén az ág vége felé felül az ágat vágjuk be egy kicsit, alul pedig 3-4 cm-rel hátrébb készítsünk egy kis bevágást. Ezután törjük le az ágat. A törzsnél ollóval vágjuk körül a héjat az olló körbeforgatásával. Két oldalon ezután a kérget vágjuk végig. Krokodilfogóval nyomkodjuk végig, hogy a héj elváljon, majd fejtsük le a kérget. A törzsnél megmaradt kis kéregrészt vágjuk le a törzs kérgének síkjáig. Késsel tisztítsuk le a kérget egészen a kemény fáig.
A jin és shari utókezelése, fehérítése mész és kén főzetének oldatával vagy citromsavval végezhető. Íme a recept: végy 25 g oltatlan meszet, keverd el óvatosan 100 ml vízzel, adjál hozzá 700 ml vízben elkevert, finomra porított kénport, összekeverve főzd egy óráig kis lángon, majd kihűlés után kend be a száraz felületeket. A talajt és a mohát védeni kell a lecsöpögő folyadéktól. Hat hónap múlva nyáron ismételd meg száraz felületen. Ez az oldat védi és fehéríti a fát, 2-3 évi használat után a fa felülete ezüstösen, fényesen fehéres lesz, ezért hasonlítják és nevezik "uszadék" fának az így kezelt farészeket. BONSAIEDÉNYEK Mint már korábban szó volt róla, a japán bonsai szó két elemből áll, amelyben a bon edényt, a sai fát jelent, tehát "fa edényben". Természetesen a fa az elsődleges tárgya a bonsainak, de az edény sem csupán a tartója ennek meg a földnek, a víznek, a műtrágyának és egyéb szükséges anyagoknak, hanem szerves tartozéka, esztétikai kiegészítője; a közös szépség, a harmónia hordozója formában, színben és értékben egyaránt.
Szépen kialakított fák beültetésére különböző színű és formájú kőlapokat is használtak, ilyen kőlapokra nagy előszeretettel ültettek miniatűr erdőket is. Az irodalmi stílusú bonsaikat kagylószerű homorú kőtartókba, majd később ilyen formájú égetett agyag, még később műanyag poliészterből formált tartóba ültették. A kínaiak penjingjeik részére hófehér márványból faragott edényeket készítenek. Ha ezek nagyobb tájat alakítanak ki, lehetnek 1-2 méter hosszúak is. Az edények formája nagyon sokféle, leggyakoribbak a négyszögletesek, téglalap alakúak, kerekek, oválisak, hat-vagy nyolcszögletűek, lótuszvirág formájúak; egész laposak, magasabbak vagy egész magas edények, lehetnek lapos tálak vagy tálcaszerű, de perem nélküli, szabálytalan formájú lapok is.
Az edények zománcozottak vagy anyagukban színezett mattok. Lehet rajtuk díszítő ornamentika vagy kép, esetleg kínai vagy japán írásjelek. Alul nagyságuktól függően 1-3 kb. 1-2 cm-es vízelvezető nyílás van, és kis 1/2-1 centiméteres lábakon állnak.
(Magyarországon már 100-150 különböző nagyságú és formájú edényhez lehet hozzájutni, de ezek fagyállósága még nem tökéletes.)
Igyekezni kell minél nagyobb forma- és színválasztékra szert tenni, csak így lehet a fához a legmegfelelőbb, a legtetszetősebb edényt találni és a legharmonikusabb hatást elérni. Ez ugyanolyan vagy talán még nehezebb feladat, mint egy festményhez szép keretet választani.
Az ágakon a lombpárna profilja kialakítható az ág kismértékű nyílhegyszerű megformázásával, módosított rombusz-ferde négyszög fa mára, míg vízszintes ágak esetén a lombozat lehet háromszög vagy félgömb alakú kupola is, szigorúan figyelve a háromdimenziós megoldásra, vagyis hogy a legmagasabb pont középen van, míg a szélek körül alacsonyabbak.
A virágzó és termést hozó bonsaiknál kompromisszumra van szükség, a metszéssel a virágzásig várjunk, és a tavaszi kihajtást csak június közepén vágjuk vissza. Az oldalágakat háborfítatlanul hagyjuk, még ha hosszúak is, olyan nővényeknél, amelyek későn virágoznak, pl, a gránátalma. Leveles örökzöldeknél és szobabonsaiknál hasonló a helyzet. A hajtásmetszés itt is egy finomabb ág- és hajtásrendszert és kisebb leveleket eredményez.
Az olló azért nem jó, mert elvágja a tűvégeket, a sebek nem tudnak összezáródni, így csúnya barna sebfelületek is keletkeznek. Ebben az időpontban a növény még olyan nedvdús, hogy még egyszer kihajthat, tehát ugyanabban az évben még a kitörési helyek mellett új, de sokkal rövidebb hajtások, rövidebb tűkkel keletkeznek. 2-3 hét után a leghosszabb gyertyákat a rövidebbekhez igazítva el lehet távolítani, ezt folytaini is kell. Így lehet elérni, hogy a hosszútűs fenyőknél tipikus, tömött, félgömbölyű tűpárnát alakítsunk ki. Októberben minden fenyőfajtánál a túl hosszúra nyúlt ágakat rövidíteni lehet, és egy másik művelettel az ágak alsó részén nőtt régi tűket le lehet csipkedni, hogy elegendő fényt és levegőt kapjon a korona. Magyarországon a Pinus pentaphylla nem nagyon honosodott meg; a Kárpátok fenyője, a Pinus cembra, a Pinus pumila, a Pinus strobus és a Wallichiana viszont elterjedt fajták.
Ha az ágak egymástól távolabb vannak, a drót közepét az alsó ágra kell egy-két menettel tekerni, majd a törzsön felvinni a felső ágig, és azt végigtekerni, ezután folytatni lehet az alsó ág megdrótozását. Befejezésként az ágakat a kívánt irányba lehet hajlítani. Vigyázzunk a lefelé hajlításnál, hogy az ág vége mindig egy kicsit felfelé hajoljon, mert ellenkező esetben a növekedés leállhat, az ág el is pusztulhat. Felfelé hajlítva az ágvéget a táplálékáramlás megmarad, és a növény szépen hajt. Fenyőféléket szeptemberben, a pihenő periódusban a tavaszi kihajtásig lehet drótozni. A lombhullatókat jobb tavasszal, közvetlenül a kihajtás előtt vagy nyáron megdrótozni, amikor már az ágak jól hajlíthatók. Vannak növényfajták, amelyek nehezen viselik el a drótozást, mert a kérgük nagyon érzékeny. Ilyenek a juharok, a fűz, a fikuszfélék. Ezeknél a drótot papírcsíkkal lehet körültekerni, vagy más alakítási eljárást kell alkalmazni (pl. a lekötést vagy az ágakat súllyal megterhelve lehet a kívánt irányba állítani). Azokra a helyekre, ahol a fát megkötjük, célszerű lágy PVC csíkot tenni a kötözőanyag alá, hogy ezzel is csökkentsük a sérülés lehetőségét.
A drótozásnál állandóan figyelni kell, hogy a drót nem vág-e be a fa kérgébe, amint ezt észleljük, a drótot el kell távolítani. jól meg kell gondolni, hogy letekerjük-e a drótot, és közben esetleg a bonsai egy ágát letörjük vagy megsértjük, és a girbegurba, nem tökéletesen simára kiegyengetett drótot újra felhasználjuk, vagy - mint ahogy ez a nagykönyvekben meg van írva - 2-3 cm-es darabokra vágva felülről elindulva szedjük le a bonsairól, ezzel biztosítva, hogy az nem fog megsérülni.
Ha az ág törésfelülete szilánkosan természetes, hagyjuk úgy, legfeljebb a két kis bevágás helyét tüntessük el. Két oldalról egy kissé tépjük le az ág oldalát, hogy a fa szilánkossága jobban látszódjék. Vannak egyes szerzők, akik azt javasolják, hogy a jineket csiszolópapírral dörzsöljük simára. Nekem ez nem tetszik, mert ezzel a jin elveszti természetességét, és olyan lesz, mint egy meghegyezett ceruza. A shari olyan lehántolt kérgű fatörzs, ág vagy kiálló gyökérfelület, amely a természetben a széllel és az idővel dacoló öreg fánál hosszú idő alatt alakult ki. A kéregnek élő része is kell, hogy megmaradjon, mert teljesen kéreg nélkül a fa elpusztul. Mesterséges kialakításához már régebben nevelt, idősebb bonsai szolgálhat. A jinné kialakítandó ágakról el kell távolítani a lombot. Nyomogassuk meg az ág kérgét, és távolítsuk el a csúcs ágairól a kérget, majd rendszerint a törzs elején vágjuk végig függőlegesen a kérget két-két oldalon, egészen a gyökérig vagy egy elhalt alsó ágig, és óvatosan fejtsük le.
Ez a lefejtés a növény lédús állapotában könnyebb, mert a kambium ilyenkor puhább. Hagyjuk a jint és a sharit száradni, mielőtt tovább kezeljük. A saba-mikit olyan esetben lehet alkalmazni, ha nagy ágakat kell a fa elülső oldalán eltávolítani, vagy ha a törzsön villámcsapásszerű hasíték fut végig. Ezek megfelelő kimélyítése, odúszerű kiképzése a csúnya nagyobb felület helyett - az időjárás viszontagságainak hatását hangsúlyozhatja. Ezekhez a műveletekhez rendszerint vésőket és villanymotoros kézi famarókat lehet a legjobban használni.
Az edénynek mindig ki kell hangsúlyozni, alá kell húzni, ki kell emelni a növény szépségét, mellesleg neki is szépnek kell lennie. Lehet egy bonsainak több edénye is, és áttéve egyikből a másikba, teljesen más látványt mutat. A legrégebbi edények agyagból máz nélkül, vagy mázzal, vagy saját anyagukban színezve készültek. A kőcserép magas hőfokon kiégetett agyag, ami már teljesen pórusmentes, vízzáró, így fagyálló. A kínaiak szabadtéri kemencéket építettek, kizárólag rizsszalmával fűlve, és alacsony hőfokon hónapokig égették edényeiket, ez a titka a kínai antik bonsaiedények minőségének. Később keménycserepet állítottak elő, az agyaghoz földpátot is adagoltak. Az V. században, a Sung-dinasztia idejétől, amikor Kínában a porcelánt feltalálták, ezek lettek a legértékesebbek, de még a juan- (X111-XIV. sz.) és Ming(XIV-XVII. sz.) dinasztiák alatt is csak ritkán használtak porcelán bonsaitálakat. A Ching- (XVIII-XX. sz.) korszak alatt kezdtek jobban elterjedni a porcelánból készült bonsaiedények. Japán leghíresebb edényeit a XV-XVII. században Tokonaméban (Aichi prefektúra) alapított kemencékben égették. A régi bonsaiedényeket az egyes műhelyek bélyegzővel látták el, így gyártási helyük és idejük meghatározható, ugyanúgy, mint a márkás porcelánoknál. Kínában, Japánban, Koreában és Tajvanon is gyártottak edényeket, de a bonsai terjedésével nem tudták kielégíteni az igényeket. A II. világháború után japán monopolhelyzetbe került, alighanem ma is ők szállítják a legtöbb bonsaiedényt.
